Ikonikus építészeti emlék

2022.04.07. 11:30

Elkészült a Jáki templom belső felújítása

Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét - közölte Sarkadi Márton építész, projektvezető.

Az Árpád-kori román stílusú templom belseje egy több mint 2 milliárd forintos állami támogatással zajló projekt keretében újult meg, melynek részeként hamarosan megépül a tervezett látogatóközpont is 

- fűzte hozzá.
   

Sarkadi Márton elmondta: a Jáki templom restaurálása hosszabb-rövidebb megszakításokkal már az 1980-as évek vége óta zajlik, 2017-ben a kormány 2 milliárd forint támogatást nyújtott az "ikonikus" építészeti emlék felújítására, a munkálatok előkészítése 2018-ban kezdődött, a kivitelezés 2020 nyarától gyorsult fel.
   

Felsorolása szerint elvégezték a régészeti feltárást, befejezték a falkutatást, a falfelületek és freskók restaurálását, valamint elvégezték azokat az építészeti munkákat, amelyek a templom használatát és hosszú távú állagmegóvását szolgálják, többek között korszerűsítették az épület elektromos hálózatát és hangosítását.
   

Hátra van még némi munka a sekrestye homlokzatán és be kell fejezni a nyugati kapu restaurálását - fűzte hozzá a szakember.
   

A projekt megvalósítása a templomkert rendbetételével, a sétányok, lépcsők, kapuk felújításával, valamint nem utolsósorban a látogatóközpont felépítésével folytatódik - mondta.
   

Pap Ildikó régész elmondta: 

a régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a XIII. század első felében épült templom helyén állt már egy korábbi épület. A 13 méter hosszúságú épület feltevésük szerint XI. századi, egyházi célokat szolgálhatott, templom lehetett.
   

Hozzátette: a templombelsőben végzett ásatások során rátalálhattak a Ják nemzetség temetkezési helyére, nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy egy feltárt téglasírban megtalálták Jáki Nagy Márton, a jelenlegi templom építtetőjének sírját és földi maradványait is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!