2022.06.03. 08:25
Nagyot lendített a vidék ingatlanpiacán a falusi csok
Egyes települések esetében a „Balaton-hatás” is közrejátszott a kiugró áremelkedésben.
Országos szinten 18 százalékkal csökkent az ingatlanpiaci forgalom 2018 és 2020 között, ugyanakkor a falusi csok által preferált településeken ez az arány az egy százalékot sem érte el – mutatott rá elemzésében az OTP Ingatlanpont. Az összegzés szerint miközben
a lakóingatlanok ára a szóban forgó három év alatt országosan 53 százalékkal nőtt, a községekben is hasonló, 47 százalékos áremelkedés zajlott le
Ez azt mutatja, hogy a kistelepülések a korábban tapasztalható hátrányukat jelentősen ledolgozták.
A falusi csokos települések közül 452-ben az áremelkedés mértéke meghaladta az országos átlagot, 65 településen pedig legalább megduplázódtak az árak. Bár bizonyos települések, mint Tihany vagy Balatonszemes esetében a „Balaton-hatás” is közrejátszhatott, az esetek döntő többségében a nagyarányú áremelkedés minden bizonnyal a falusi csoknak tudható be. A jegybank és a KSH adatait összegezve az ingatlanközvetítő hálózat szerint
a legnagyobb emelkedés Balatonszemesen (160 százalék) figyelhető meg, Pusztamérgesen 156 százalékkal, Nemesdéden pedig 152 százalékkal növekedtek az átlagos négyzetméterárak. A vizsgált települések közül csak 28-ban csökkent az átlagos négyzetméterár, Székelyszabaron 24 százalékkal, Cserkeszőlőn 23 százalékkal.
– Az áremelkedést nem követte a falusi csok összegének növekedése, így értelemszerűen az állami támogatás reálértéke is csökken, de a falusi csok az érintett községek és városok többségében még mindig jelentős előnyhöz juttathatja a vásárlókat. Ezzel nemcsak a vevők, hanem az eladók is jobban járhatnak, hiszen amíg ez a támogatási forma elérhető, addig magasabb áron és az ingatlankeresők nagyobb száma miatt valószínűleg rövidebb idő alatt értékesíthetik ingatlanjukat – foglalta össze Valkó Dávid vezető elemző.
A falusi csok a jelenlegi szabályozás alapján június 30-ig igényelhető még
ingatlanvásárlása, -korszerűsítésre és -felújításra 2678 olyan ötezer fő alatti településen, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest az országos átlagnál nagyobb mértékben csökkent.
Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock