kiszámíthatóság

2019.01.22. 17:29

A biztonságra hajtanak a lakáshitelesek

Egyre többen választják a kiszámíthatóbb, fix kamatozású hiteleket.

Novemberre meghaladta a nyolc évet az új lakáshitel-szerződések kamatperiódusának átlagos hossza, a felvett lakáskölcsönök 84 százaléka pedig egy éven túli kamatfixálású volt – olvasható a Világgazdaság keddi számában.

A lap a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján azt írja, hogy a lakossági ügyfelek egyre hosszabb időre igyekeznek rögzíteni frissen felvett lakáshiteleik kamatfeltételeit.

A korábban népszerű változó kamatozású, de legfeljebb egyéves kamatfixálású lakáshitelek hitelek aránya 2017 első tizenegy hónapjában még megközelítette a 40 százalékot az új szerződéseken belül, tavaly január és november között azonban már csak mindössze 16,2 százalékot ért el.

A lap szerint az éven túli kamatperiódusú lakáshitelek gyors terjedése több ok miatt nem meglepő. Egyrészt a jegybank az elmúlt időszakban több eszközzel is ebbe az irányba terelte az adósokat és a pénzügyi szolgáltatókat: ilyen volt a hosszabb kamatfixálás mellett kínálható minősített fogyasztóbarát lakáshitelek megjelenése, és az adósságfékszabályok bevezetése, illetve szigorítása is.

A másik ok, hogy már maguk a lakáshitelek iránt érdeklődő ügyfelek is emelkedő kamatokkal számolnak hosszabb távon, így kiszámíthatóbb feltételekre törekszenek, és ezek biztosítása érdekében hajlandók némi felárat is fizetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában