Erdővédő

2011.03.31. 08:38

Nem lesz több békagázolás

Székesfehérvár - A Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója, Füri András azt reméli, a megyében is sokat tehetnek még a természetért. A kétéltűek, kislibák élete a 70-es út mentén hamarosan biztonságba kerül...

S. Töttő Rita

- Komoly beruházás indul hamarosan a 70-es út mentén. A békák, libák átvonulása kevésbé lesz viszontagságos ezáltal.

- Európai Uniós forrásból kaptunk komolyabb összeget, 300 millió forintot a 70-es út 3-4 kilométeres szakaszára. Alapvetően a kétéltűek és hüllők átvonulását szeretnénk biztosítani azzal, hogy az út alá átereszeket építünk, valamint mellette vadvédelmi kerítéseket húzunk, de emellett a vadak és a kislibák átvonulását is megakadályozzuk ezzel. A békák átugrálásával például rengeteg tetem maradt az úton minden esztendőben. A beruházás a védett természeti értékek, a védett hüllők védelmét szolgálja elsősorban.

- Várhatóan mikor valósul meg a beruházás?

- A pályázati forrás elnyerése után közbeszerzési eljárást kell kiírni, ebben a szakaszban vagyunk most. Ami azt jelenti, hogy várhatóan már ebben az évben, sőt, már nyáron, a legmegfelelőbb kivitelező kiválasztása után hozzá tudunk kezdeni a munkálatokhoz.

- Fejér megyében milyen más hasonló terveik vannak, amelyeket jó lenne a közeljövőben megvalósítani?

- Vannak terveink, de futó projektjeink is, például az alcsúti arborétumban, ahol szintén uniós forrásból, majd 200 millió forintból helyreállítjuk a növényállományt, illetve rekonstruáljuk a parktavat. Ezenkívül természetesen vannak más elképzeléseink is, főleg a Velencei-tó, a Dinnyési Fertő térségében, ahol zsilipeket szeretnénk felújítani. A vízvisszatartás és a vízkormányzás ugyanis nagyon fontos dolog. Erre szintén még a közeljövőben szeretnénk pályázni.

- A Sóstó természetvédelmi területéről készült album és dokumentumfilm. Mi róla a véleménye?

- Jó kezdeményezésnek tartom, s az lenne a jó, ha minden területtel kapcsolatosan létre lehetne hozni egy ilyen hiteles, szakmailag precíz és igényes kiadványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!