Felmérés

2018.05.11. 17:08

Így lehetne javítani a fiatal magyar kutatók helyzetét

Szükség lenne a bérek további emelésére, a kutatási források bővítésére és az infrastruktúra fejlesztésére is ahhoz, hogy kevesebb fiatal kutató hagyja ott a tudományos pályát - derült ki a Magyar Tudományos Akadémia 45 évesnél fiatalabb kutatók helyzetét és véleményét vizsgáló felméréséből.

Az intézmény pénteki közleménye alapján az MTI összefoglalta a most ismertetett kutatási eredményeket. A kérdőíves felmérést szerint a kérdőíves felmérésben 11 nagy tudományterület 1760 tudósa vett részt, többségük főállású kutató, mintegy 60 százalékuk a fővárosban, 90 százalékuk felsőoktatási intézményben vagy akadémiai kutatóintézetben dolgozik.

A kérdések személyes adatokkal, tudományos életpályával, szakmai motivációval, nemzetközi mobilitással, családi állapottal, karrierkilátásokkal, valamint a kutatói képviselettel voltak kapcsolatosak.

Az eredmények szerint a tudományos pályára a legerősebb motivációt a felfedezés izgalma, valamint a tudományos elhivatottság jelentik, a legkevésbé fontosként pedig a megszerzett tudás más szektorban való használhatóságát és a közszféra biztonságát említették a válaszadók. Vonzerőt jelentenek a rugalmas munkakörülmények és a nemzetközi lehetőségek is.

Ugyanakkor a válaszadók több mint fele mérlegelte már komolyan a pályaelhagyást, leginkább a személyes anyagi nehézségek, a kutatási források hiánya és a kiszámíthatatlan karrier miatt. Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne vonzóbbá tenni a magyarországi tudományos karriert, sokan a jelentős fizetésemelést, a kutatási infrastruktúra fejlesztését és a szakmai karrierút kiszámíthatóbbá tételét sürgették, de megoldandó feladatként említették az adminisztrációs terhelés csökkentését is.

Ami kutatás és család kapcsolatát illeti, az 56 százalékban házas válaszadók 71 százaléka jelentős kihívásnak tartja a gyermekvállalás összeegyeztetését a tudományos karrierrel a mindennapokban. Javaslataik alapján ezt a helyzetet hosszabb időre szóló és nagyobb biztonságot nyújtó szerződésekkel, valamint a családos kutatók fokozottabb támogatásával (gyermekfelügyelet, távmunka) lehetne enyhíteni.

Az előrehaladást a tudományos pályán a fiatal kutatók szerint leginkább a publikálás anyagi támogatása, a pályázati adminisztráció megkönnyítése, a nemzetközi pályázatokra való személyre szabott felkészítés, a konferencia-részvétel támogatása, valamint a külföldi együttműködések támogatása segítené. A válaszokból kiderült az is, hogy a 45 évnél fiatalabb kutatók 60 százalékának nincs komolyabb külföldi tapasztalata. A felmérés értékelői szerint ez rendszerszintű probléma, amellyel foglalkoznia kell a tudománypolitika irányítóinak is – áll a közleményben, amely szerint a kérdőívek részletes kiértékelését a nyár folyamán végzik el.

Borítókép: Illusztráció. Forrás: Foter.com / CC0 1.0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!