döntöttek

2019.11.06. 21:57

Csaknem három év börtönre ítélték egy vemhes macskát ruhaszárítóban megölő malajziai férfit

Ez az első állatkínzási ügy, amelyben a délkelet-ázsiai ország új állatvédelmi törvénye alapján hoztak ítéletet.

Ruhaszárítóba téve ölt meg egy vemhes macskát, ezért 34 hónap börtönbüntetésre ítéltek egy malajziai férfit, emellett 2,9 millió forintnak megfelelő összegű pénzbüntetés megfizetésére is kötelezték.

A Bernama állami hírügynökség jelentése szerint ez az első állatkínzási ügy, amelyben a délkelet-ázsiai ország új állatvédelmi törvénye alapján hoztak ítéletet. Ugyanezen ügyben ugyanakkor már januárban két év szabadságvesztésre ítélték a férfi tettestársát, egy taxisofőrt.

Az ítélet az első számú vádlott, K. Ganesh és a nyilvánosság számára is „lecke arról, hogy nem lehet kegyetlenül bánni az állatokkal” – mondta Rasyihah Ghazali bírónő.

A macskával való bánásmód 2018-ban váltott ki hatalmas felháborodást az állatvédők között. Egy megfigyelőkamera által készített videófelvételen látható, amint egy macskát egy Kuala Lumpur-i mosodában éjszaka betesznek egy szárítógépbe. Az egyik férfi – a már korábban elítélt taxisofőr – tartja az ajtót, míg a másik, a most elítélt Ganesh, begyömöszöli az állatot. Ezután zsetonokat tettek a gépbe, bekapcsolták, majd elrohantak.

Később a mosoda egyik vendége találta meg a macska tetemét.

A 42 éves Ganesh börtönbüntetését egyelőre felfüggesztették, mivel fellebbezett az ítélet ellen, amelyet már másodfokon hozott meg a bíróság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában