Mennyi szólam

Mindannyian jártunk iskolába. Ki többet, ki kevesebbet. Most nem is ez a lényeg. Akinek gyermeke van, pontosan tudja, hogy az iskola legalább akkora stressz nekik, mint a felnőtteknek a munkahely. Feladat, elvárás, zajos világ. Életünk jelentős részét ezeken a helyeken töltjük. Mennyi térkép, égtájak nélkül, mennyi szólam, dallamok nélkül, énekli az LGT az Ígéret földjében. A „hétköznapi” történéseket magunkba zárjuk, legyen az jó vagy ­rossz és hazacipeljük, hogy majd otthon lesz, aki meghallgatja ezeket. Aztán sok embernek a remény csak remény marad, hogy elmondhassa, megoszthassa, kibeszélhesse örömét vagy bánatát. Sági Éva Zajos világ címmel jegyzett – versbe szedett – kilencsoros gondolatfüzére jut eszembe: „Mikor úgy érzed, hogy a csend átöleli tested, zajos világ oly távol jár tőled, a gondolatok szikrái elöntik a lelked. Benső hangok hadra kélnek, csatát vívnak, nyomasztanak téged, próbálsz küzdeni, gondolatokat oltani. Végül úgy érzed, jobb menekülni, a zajos világba visszafutni, nem hallani a benső hangot, mert úgy gondolod, neked jobb ott.”

„Mennyi térkép, égtájak nélkül, mennyi szólam, dallamok nélkül”

Nagyon nehéz ebben a zajos világban eligazodni. Szabadidőnkben sem tudunk teljesen leállni, a telefon, az internet, mint egy kábítószer beszippant bennünket. Azt gondoljuk, hogy nélkülünk nem, csak velünk kerek a világ. Aztán amikor felismerjük, hogy nem így van, sokszor már késő. Talán ezért is fontos, hogy a „hazacipelt” dolgokat otthon kibeszéljük, meghallgassuk egymást, hiszen a zajos világ átlép(het) rajtunk, elsodor(hat) bennünket, aztán a „benső hangok” elől már nincs hova menekülni.