Dunaújváros

2012.10.11. 07:29

Járások: összesen 417 dolgozója lesz a kilenc hivatalnak Fejérben

Fejér megye - A polgármesterek és a jegyzők együttműködnek a megyei kormányhivatallal, hogy a határidőig mgszülessenek a járási hivatalok léterhozásához szükséges megállapodások.

Tribolt Lajos

Országosan is jól halad a járási hivatalok kialakításával kapcsolatos egyeztetés. Így van ez a megyében is - tudtuk meg Dorkota Lajos kormánymegbízottól. A legfontosabb kérdésekben már van megállapodás, ám minden településen testületi döntésnek kell megelőznie a szerződések aláírását, azért túl sok konkrétum még nem mondható el. Az biztos, hogy Dunaújvárosban az önkormányzat kétemeletes épületébe kerül a járási hivatal, oda, ahol jelenleg az okmányiroda is működik. A 9 járási hivatalban 417-en dolgoznak majd.

Az ütemterv szerint halad a járási hivatalok felállításához szükséges feltételek megteremtése. Már több mint 100 településen alá is írták a kormánymegbízottak és a polgármesterek a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselőkről, ingó és ingatlan vagyonról szóló átadás-átvételi megállapodásokat. Mind a 19 megyében és a fővárosban is folyamatosak az egyeztetések a kormányhivatalok és az önkormányzatok között az átadandó feladatokról, még eldöntendő kérdésekről, és sorra születnek a  helyi képviselő-testületek által jóváhagyott megállapodások  - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtófőosztálya. 

 

 

A járási hivatalok januárban kezdik meg működésüket, amelyek a vidéken élőknek különösen nagy segítséget és könnyebbséget fognak jelenteni az ügyintézésben. Országosan 175 járási és 23 kerületi hivatal kezdi majd meg működését. Fejér megyében kilenc járási hivatal jön létre.  Ezekben összesen 417 fő dolgozik majd - tájékoztatta lapunkat Dorkota Lajos kormánymegbízott, a megyei kormányhivatal vezetője. A legnagyobb létszámú járási hivatal természetesen a fehérvári lesz. Az egyeztetések javában folynak a megyében is, hiszen október végéig kell befejezni ezeket. A fő tárgyalási téma a személyek átadása a járási hivatal számára, illetve az ingyenes helyiség és ingóságok átadása.

 Dorkota Lajos lapunknak elmondta, hogy a járási hivatalok épületeiről szinte mindenhol megegyeztek, csak Bicskén vizsgálják a felajánlott épületet, mert a denevér invázió miatt kérdéses az alkalmassága. A szerződések aláírásához azonban mindenütt önkormányzati döntés kell, s azt megelőzően a kormánymegbízott nem  kívánja még megnevezni az épületeket. Kivételt kettő képez, a fehérvárit mi is megírtuk (a Honvéd utca sarka), a dunaújvárosi pedig a városháza kétemeletes szárnyában kap helyet, ott ahol jelenleg az okmányiroda is működik. A kormánymegbízott elmondta azt is, hogy ahol az önkormányzat vállalja az ingyenes helybiztosítást, ott járási kirendeltség is létrejöhet. Tárgyalnak az ügysegédek elhelyezéséről is, ők a nem járási székhelyeken adott időpontban befogadnák és visszajuttatnák az iratokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!