2012.09.20. 07:53
A Békéscsaba érkezik pénteken a Dunaújvárosi Kohászhoz
Dunaújváros - A bajnokság harmadik mérkőzésére készül a Dunaújvárosi Kohász NB I-es női kézilabdacsapata. Pénteken itthon 18 órakor fogadja a Békéscsaba Előre együttesét.
Mátéfi Eszter együttese nem tudott pontot szerezni a Győr és az Érd elleni találkozón. Ezeken a papírforma érvényesült. Ezután bajnoki szünet következett, amelyet a szakvezető tájékoztatása szerint nagyon hasznosan használt ki csapata.
- Igyekeztünk a lemaradásunkat bepótolni. Sokat gyakoroltunk, játszottunk a Siófokkal és kedden a fiúkkal is egy gyakorló mérkőzést. De a bajnoki szünet idején némi erőnléti munkát is végeztek a játékosok. Úgy készülünk, hogy a második hazai találkozón kellemes meglepetést okozunk a szurkolóinknak. Itt az alkalom, hogy megszerezzük az első bajnoki sikerünket, bár ismét megfogyatkozott az egyébként is gyér keretünk, mivel a jobbszélső, Takács Lili abbahagyta a profi kézilabdázást makacs gerincbántalmai miatt. Őt Gera Szimonettával tudjuk pótolni.
Ez cseppet sem jó hír, hiszen jó, ha tizenegy játékosra számíthat Mátéfi Eszter. Mindezek ellenére, ha lelkes, harcos, okos játékot produkál a csapat, meglehet az a kellemes meglepetés. Ehhez feltétlenül szükség lesz a közönség támogatására. A kis keretben komoly szakmai feladat az is, hogy okosan beosszák az energiákat a mérkőzéseken.
A Békéscsaba két komoly átlövővel rendelkezik. Glusica és Nikolayenko megállítása komoly feladatot jelent majd, de Tóth Kata, Csáki Viktória sem ismeretlen az NB I-es mezőnyben. Veress Zsuzsanna pedig remek képességű kapuvédő. A bajnokságot a csabai együttes nem kezdte fényesen. A nyitányon Fehérváron 31-23-as vereséget szenvedett, majd utána otthon a fiatal debreceni csapattal sem bírt. Csak 21-21-es döntetlen született. Most ellenük sem változott Mátéfi receptje: kemény, agresszív védekezéssel labdaszerzés, majd gyors futás végén gólszerzés.