A kályha melege

Terjedelmes cikkek sokasága született a közelmúltban arról, hogy neves divatcégek tonnaszám küldik égetőbe a nem értékesített, ám kifogástalan minőségű, új termékeiket. Az égetők között találunk igazi presztízsmárkákat, de az (alsó) középosztály fogyasztási szokásait kielégíteni óhajtó ruhadiszkontokat is. Amint arra a már említett írások is rámutatnak, a kályha beizzítását számos gazdasági ökölszabály motiválja. Csak néhányat kiemelve: 2002–2015 között a ruhaipar eladásai megduplázódtak, de még így is jelentős túltermelés mellett zakatol az ágazat – szóval kezdeni kell valamit a felesleggel.

A fokozatos árleszállítás nem megoldás, hiszen akkor a fogyasztó nem keresi majd az újabb és újabb divatos termékeket, kivárja azt a 4-5 hónapot, amíg leakciózzák a gyártók a vágyott pólót, és boldogan hazacipeli a plázából. A jótékonykodás sem lehet határtalan. Egy példa: Az egyik ismert gyártó két, afrikai országra is ráborította feleslegét, ezzel pedig kinyírta a helyi textilipart. A legfontosabb érv az égetés mellett azonban sokszor a márkavédelem. A divatcégek nem szeretnék, hogy a túlárazott termékeik tucatáruvá minősüljenek – azaz bárki számára elérhetőek legyenek, hiszen ezzel megszűnne a termékhez kapcsolt státuszszimbólum-mítosz. A szakértők szerint a megoldás a túltermelés visszaszorítása lehet, ám ehhez tudatos fogyasztók is kellenének, akik nem esnének hónapról hónapra a túlfogyasztás csapdájába.

Vezető képünk illusztráció.