Kamaszkor

Ki állva, ki ülve próbálta túlélni azt az uszkve fél-egy órát, amíg a led-kijelzőn a kezében szorongatott sorszám megjelenik. Előbb egyik lábáról a másikra billegve rugdalta a cipője orrát. Majd amikor egyensúlyba hozta testét, rutinos mozdulattal a vállán nyugvó táska oldalzsebébe nyúlt, majd lázas pötyögésbe kezdett a telefonja kijelzőjén. Közben valamiféle szitokszavakat mormolgatott, amiből csak foszlányokat lehetett érteni, végül unottan „átkapcsolt” a közösségi oldalak hírfolyamára. Ez sem hozta meg az áhított kikapcsolódást, mert megint idegesen izegni-mozogni kezdett. Pattanásos arca azonban egyszercsak felderült, amikor szabaddá vált a szemközti ülőhelyről felpattanó ügyfél széke. Esetlenül lehuppant, majd hanyagul egy rágót dobott a szájába, és újra pittyent egyet a kijelző... Néhány perc múlva becsukódott mögötte az ajtó, aztán villámgyors ügyintézés után kezében a telefonnal vidám ábrázattal lépett ki az előtérbe. „Szia, végeztem. Igen, ráérek. Tanulnivaló nincs, gyere át, vár a számítógép és az X-Box!”