Az Irodaház teljesen megújulna

Dunaújváros - Át kell dolgozni az Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS) ahhoz, hogy Dunaújváros újra pályázhasson a városrehabilitációs programra.

Körmendi Erzsébet

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor Dunaújvárosnak mégsem kell lemondania a városközpont átalakításról, mert a pályázat újra beadható. A közgyűlés korábban  2010-ben 19 millió 195 ezer forintot biztosított az Integrált Városfejlesztési Stagégia keretében megvalósuló funkcióbővítő városrehabilitációs projekt programalapjának működtetésére. Az említett közel húszmillió forintos keretből  6 millió 250 ezer forintot használhat fel a DV N Zrt. a működési költségeinek fedezésére, valamint a pályázat újbóli előkészítésére.

Korábban írtunk róla, hogy a város 2008-ban határozta el, hogy elkészítteti Dunaújváros Integrált Városfejlesztési Stratégiáját és Akciótervét. A tervezők gyönyörő városközpontot vetettek papírra, olyan belvárost, amely  küllemében és funkciójában egyaránt megfelel a kor és a lakók követelményeinek. A megvalósítás azonban meghiúsult, mert magántőke hiányában az önkormányzat 2010-ben kénytelen volt visszavonni a támogatásra beadott pályázatát.

Újabb kapuk nyíltak meg idén: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint idén tavasszal  ismét pályázhat Dunaújváros. A módosítás annyi lenne, hogy a  Vasmű út 41. Irodaház földszinti helyiségeit üzlethelyiségként lehetne bekapcsolni a pályázatba, mert ezzel biztosítva lenne a magántőke rész. A helyiségek igényes kialakításához pénz kell. Ám erre is megoldást találtak a szakemberek: a volt rendőrségi szárnyban 20-26 lakást lehetne kialakítani, értékesíteni, és  a vételárból fizetni a helyiségkialakításokat. A DV N Zrt. már készíttetett is egy vázlattervet az épület átalakításáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!