Csökken a hirtelen szívhalál előfordulása Magyarországon

Csökkenő tendenciát mutat a hirtelen szívhalál következtében elhunytak száma Magyarországon, belátható időn belül e tekintetben felzárkózhatunk az Európai Unió legfejlettebb tizenöt országának szintjére is - közölték szakemberek az Európai Kardiológusok Társasága (EKT) pénteken kezdődött rendezvényének sajtótájékoztatóján Budapesten.

MTI

A Beültethető defibrillátor az életért című kétnapos konferencia fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, védnöke pedig Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője.
Az EKT leendő elnöke, Panos Vardas a sajtótájékoztatón kifejtette: az ipari országokban pillanatnyilag a hirtelen szívhalál az elsődleges halálok. Becslések szerint az áldozatok száma Európában évente ötszázezer, annak ellenére, hogy beültethető defibrillátorral a hirtelen szívhalál megelőzhető lenne. 
A szakemberek úgy látják, Magyarországon a hirtelen szívhalál elkerülését segítő eszközök közül megfelelő számban ültetnek be szívritmus-szabályozókat.
Józan Péter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) munkatársa szerint 1994 óta Magyarország epidemiológiai fejlődése sikertörténetnek nevezhető. Kiemelte: több területen, a prevenciótól a gondozásig, igazi áttörés történt, így bízik a fenntartható fejlődésben, 10-15 éven belül Magyarország elérheti az EU tizenötös "keménymagjának" szintjét.
Többen is hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a gazdasági fejlettség mellett más szempontok is fontosak.
Merkely Béla, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke az MTI-nek az ország aktuális egészségügyi helyzete kapcsán kifejtette, a hirtelen szívhalál kezeléséhez is fontos, hogy legyen elegendő pénzügyi és emberi erőforrás.     Hangsúlyozta: olyan országok mellett, mint Csehország és Szlovénia, Magyarországon is az európai élmezőnyhöz közelítő ellátás van. A kelet-európai régió elmaradottabb országainak felzárkózását olyan módon is segítenék, hogy a fejlettebb országokban és azok mellett Magyarországon valósítanák meg a szakemberek továbbképzését.
Az Európai Kardiológusok Társaságának 53 ország szakmai szervezete a tagja. A mostani konferencián 29 állam szakemberei vesznek részt, céljuk az, hogy a kelet-európai átmeneti gazdaságokban is nyugat-európai mértékűre csökkenjen a hirtelen szívhalál következtében elhunytak száma.

Címkék#szívhalál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!