Öreg! Siratunk, mert szerettünk

Dr. Szabó József, a Dunaferr Sportegyesület egykori elnöke:

- Tagja volt az egyesület négyes vezetésének, vagyis mellettem partnerként is dolgozott. Őszinte, szókimondó, igaz emberként emlékszem rá. Tanítványai, a birkózó gyerekek imádták, mert nagyon jól tudták, hogy mindent értük tesz. Pedig zúgolódhattak volna, időnként meg is tették, hiszen nagyon hajtotta őket, a maximumot követelte meg tőlük a munkában. Eb-helyezetteket, magyar bajnokokat nevelt ki. Mint mesteredző is nagyot alkotott a birkózói között. S amiért mindig nagyon tiszteltem: sok elesett, egyszerű srácot karolt fel, nevelt belőlük magyar élsportolót, embert. Ha ő nincs, ezek a fiúk elvesztek volna. Munkásságával beírta nevét az egyetemes magyar és a dunaújvárosi sport történetébe.

Valentényi Sándor birkózó: - Döbbenetes! Szinte hihetetlen, hogy nincs már köztünk. Jóban, rosszban, bármi is történt velünk, kitartott mellettünk. Valamennyien elmondhatjuk, hogy a sporteredményeinket nagy részben neki köszönhetjük. Ha kellett megértő jóbarát volt, ha kellett, kemény, megalkuvást nem tűrő edző. Viszont mi nagyon is tudtuk, hogy a mi érdekünkben következetes és határozott. Halála óta többször is eszembe jut a sok siker, a rengeteg közös élmény. Meg az is előttem van, hogy mindenben nagyot küzdött. Imádott focizni, tudott is. Természetesen addig tartott a mérkőzés, amíg nem az ő csapata vezetett. De nagyszerűen pingpongozott is. No, de ahogy ő birkózott! Ha kellett levetkőzött, és élesben, a szőnyegen mutatta meg a srácnak, mit is kell tennie. Bármilyen hülyeséget is csináltunk, mindig kiállt mellettünk, és elintézte az ügyeinket. Nagyon szerettük.

Szabó János birkózó:

- Úgy emlékszem, több mint tíz éve történt. Jelentkeztem nála, hogy senior birkózó szeretnék lenni, és jövök a csarnokba gyakorolni. Felcsillant a szeme. Csak hatvan vagyok, én is kipróbálnám. Ezt mondta, és ezt nem viccnek szánta. Állítom: rövid időn belül a magyar élvonalba jutott volna az idősek között is. Nem jött össze. Mindent tudott a birkózásról. A legapróbb fogásokat is megtanította nekünk. Hiteles volt, mert értett a szakmához. Nagyon kedveltem, mert éreztem: egyenrangú félnek számítok nála, holott követelni azt nagyon tudott. Viszont tudtuk, nekünk akar jót. Emlékszem, ahogy kivívta az igazunkat. Akár a zsűriasztalt is felborította volna egy meg nem adott pontért. S általában neki volt igaza. Persze rendelkezett a sportágban jelentős tekintéllyel is. Tiszteltük, igaz ember volt.

Vadász Csaba birkózó:

- Második apámként tiszteltem. Ő hozott ide a városba. Ő csinált belőlem bajnokot. A sikereimet, a szép sportpályafutásomat főképp neki köszönhetem. Szigorú, kemény ember volt. Emlékszem, egyszer, amikor már nem bírtam tovább, és tiltakoztam, veszekedtem vele, nem szólt, békén hagyott. Másnap odajött, hátba vert: Gyere, megiszunk egy sört, megbeszéljük... És rá kellett jönnöm: neki van igaza. Mindenkire figyelt, mindenkinek jót akart. Mindenki érdekében kilincselt. Ment a szülőkhöz, az iskolákba, a szövetségbe, mindenhová, mindig kiharcolt valamit. Az élete volt a birkózás. Rengeteget köszönhetek neki, s ezért örökké hálás leszek.

Kovács József Lapát , birkózó:

- Második apám volt, ő volt a násznagy az esküvőmön. Iszonyú fájdalom a halála, nagyon jó ember volt. Ő saját magát tette naggyá, nem mások.

A dunaújvárosi klub egykori labdarúgója, majd vezetője, edzője volt Kovács András, akit megrendített a halálhíre.

- A városba kerülésem óta nagyon jó kapcsolatban voltunk. A sporton kívül a magánéletben is összetartottunk. Együtt nőttek fel a gyerekeink, és harminc éven keresztül rendszeresen egy baráti társaságban kártyáztunk. Nagy küzdő volt, de egyszer a hetvenes években egy csónakházi összejövetel alkalmával kötélmászásban legyőztem őt, amit sportszerűen tudomásul vett, és gratulált. Nagyon erős volt testileg, lelkileg, de felesége halála rendkívüli módon megviselte. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán itt hagy minket, hiszen mindig nagyon pozitív volt az életszemlélete.

Az egyesületi edzők közül talán Kelemen István, a röplabdázók trénere állt hozzá a legközelebb.

- Egy nagyon közvetlen embert vesztettünk el, akiről elmondhatom, igazi barátom volt. Mindig biztatott, mindig a hónom alá nyúlt, amikor szükségem volt rá. Nagyon hiányozni fog, és úgy gondolom, nemcsak nekem, hiszen mindenki tisztelte, és csak szépet mondhat róla. Nyugdíjasként is tanított, és szót értett minden gyerekkel, pedig a legnehezebb osztályokat kapta.

Perjámosi Sándor, a Dunaferr SE egykori elnöke:

- Harmincegy éves barátság kötött minket össze. Végtelenül lesújtott a halálhíre. Az egész magyar birkózósport rengeteget vesztett vele. Igazi sportember volt, egész életét a birkózásra tette fel. A birkózás tartotta életben, a birkózást ő tartotta életben Dunaújvárosban. Színfoltja volt a városnak, akik ismerték, soha nem felejtik el.

Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető igazgatója, egyben a Dunaferr SE birkózó-szakosztályának vezetőedzője:

- Nekem nemcsak az edzőm, hanem a nagybátyám is volt, hiszen Gabi bácsi és az édesanyám testvérek voltak. Az Öregnek köszönhetem, hogy sportoló, hogy birkózó lettem. Tizennégy évesen kerültem Enyingről Dunaújvárosba, az ő hívására, itt lett belőlem birkózó, majd edző. Az Öreg amíg élt, mindig fogta a kezem. Nagyon köszönöm neki.

Dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke: - Csütörtökön elnökségi ülést tartottunk, ahol megemlékeztünk róla. Nagyon fontos munkát végzett a magyar birkózásban. A dunaújvárosi birkózást legendássá tette, ami a semmihez nem fogható varázsának volt köszönhető. Őszinte, gerinces ember volt. Felejthetetlen barát, és ezt nem az újság kedvéért, mondom, így is érzem.