Nagy csatában sikerült legyőzni a Hunniát

Dunaújváros - A legjobb tizenhat közé jutás volt a tét a tegnapi kupamérkőzésen. Ellenfélként az a Hunnia érkezett a Dunaújváros csapatához, amelyik a bajnokin nagy vereséget szenvedett.

nincs nev

Azt ígérte  Varga Márta,  a vendégek edzője: ezúttal nem   fogják tisztelni  a hazai sztárokat. Így is történt. Kemény védekezéssel és a Dunaújváros langyos, hibákkal teli játékát  kihasználva jelentős előnyhöz jutott a Hunnia (2-7). Ezt nagy keservesen, komoly erőfeszítések árán  a 17. percben kiegyenlítették Ferlingék (9-9).  Ám a technikai hibák száma alig csökkent, csak az akarást lehetett dicsérni a Dunaújváros játékában.

 Fordulás után, ahogy legutóbb Vácott, most is rákapcsolt a Dunaújváros, és végre vezetett a 38. percben (19-18). S ha egy üzlet beindul...! Az 50. percben már 24-21-re vezetett a hazai együttes.  Ám a Hunnia fiataljait nem olyan fábol faragták, hogy feladják a reményt.  Ismét kezdett bakizni, hibázgatni az újvárosi gépezet, és megint egál lett (25-25).

Nagyon izgalmassá vált a mérkőzés hajrája.  Szerencsére a kétgólos előnyöket tudta tartani a Dunaújváros. És hiába került kettős emberhátrányba, már a húsz másodpercet átvészelte  a Rapatyi-társaság (29-28).

Rapatyi Tamás:   Még mindig ismerkedünk egymással.  A küzdeni tudásunk viszont  ragyogó volt.

Varga Márta:   Egyszerűen felháborítóan bíráskodott a két játékvezető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!