Félmilliárd forintos sarc?!

<strong>Dunaújváros</strong> - A CIB Ingatlanlízing Zrt. feltehetően fellebbezni fog az építőre kiszabott félmilliárd forintos építésügyi bírság miatt. Addig azonban, amíg ez az ügy nem rendeződik, nem lesz jogerős engedélye az élményfürdőnek.

Szabó Betty



A műszaki feltételek, a személyi háttér is adott, bármikor meg lehetne nyitni az élményfürdőt  mondják a szakemberek. Ennek ellenére nincs jogerős engedély, tehát valami mégis hibádzik...
Fotó: Vohlmann György


Ahogy azt korábban megírtuk: az ügyben illetékes rácalmási építésügyi hatóság félmilliárd forintos bírságot szabott ki az élményfürdő építőjére, a határozat címzettje pedig  a CIB Ingatlanlízing Zrt. Kerestük a CIB projekt menedzserét, Makó Zsuzsannát, hogy az építésügyi bírsággal kapcsolatban tervezett lépéseikről érdeklődjünk, a hívott fél azonban, bár kicsöngött a készüléke,  egyszer sem vette fel  a telefont. Így megerősítést nem kaptunk, ám információink szerint a CIB mindenképpen fellebbez a kiadott határozat ellen az első fokú hatóságnál, azaz a rácalmási önkormányzatnál. 

Koós János, a DVG Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: ők is kézhez kapták a határozatot, amely  szerint a hatóság megadja az ideiglenes használatbavételi és fennmaradási engedélyt, ám ez csak akkor lép jogerőre, ha a kiszabott 512 millió forintos építésügyi bírságot megfizeti a CIB. A határozat a kézhezvételtől számított tizenöt nap után emelkedik jogerőre, a fizetésre pedig a jogerőre emelkedésétől számított hatvan nap áll a megbírságolt rendelkezésére. 

Ha úgy döntenek a CIB-nél, hogy fellebbeznek, akkor tovább bonyolódik az ügy, feltehetően másodfokra, a területileg illetékes közigazgatási hivatalhoz kerülnek a papírok. Egy esetleges per esetén pedig a bíróság lesz hivatott dönteni, hogy jogszerűen szabtak-e ki bírságot, illetve annak mértéke a szabályoknak megfelelően lett-e meghatározva. Ezt ugyanis többen vitatják. 


A bírság kiszabását azzal indokolták, hogy még 2007 februárjában  a Duna Kör civil szervezet fakivágásokkal kapcsolatos fellépése miatt  felfüggesztették az építési engedélyt. Ennek ellenére tovább folytatódott az építkezés. Ugyanezen év, azaz 2007. decemberében azonban született egy táblabírósági határozat, amely szerint visszamenőlegesen megszüntették az egész eljárást  időközben ugyanis sikerült  megegyezni az építőnek a Duna Körrel. Az alku értelmében fatelepítésre milliókat kapott a környezetvédő szerveződés az építőktől. Kérdés lehet, hogy a visszamenőleges megszüntetés egyúttal hatályon kívül helyezheti-e az építési engedély felfüggesztésével kapcsolatos tényállást. Ezen feltehetően jogászok fognak vitatkozni a következő hónapokban...

További részletek a csütörtöki Hírlapban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!