Belföld

2014.11.03. 12:05

Egy gyengénlátó solymári férfit raboltak ki segítséget színlelve

Őrizetbe vettek egy 27 éves férfit, aki vasárnap késő este Budapesten először "segített" egy gyengénlátónak, majd solymári lakásáig kísérte és kirabolta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a Kesznyéten élő N. László a főváros egyik zebráján segített az átkelésben a későbbi sértettnek, majd a közeli éjjel-nappali boltba is elkísérte az 59 éves solymári férfit, aki a villamosra felszállva közölte: nem kér a további segítségből.

Ennek ellenére N. László a házáig kísérte a gyengénlátó férfit, akitől az ingatlanhoz érve megpróbálta elvenni a táskáját, sikertelenül. A támadó ekkor ököllel halántékon ütötte áldozatát, elvette a táskát, s elmenekült.

A pilisvörösvári rendőrök egy a főváros felé tartó buszról szállították le a rablás gyanúsítottját, majd kihallgatása után őrizetbe vették. Ellene - előzetes letartóztatásának kezdeményezése mellett - a Budaörsi Rendőrkapitányság indított eljárást - tette hozzá a PMRFK szóvivője..

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!