Belföld

2014.06.25. 19:18

Tüntetés Miskolcon - Petíciót adtak át az önkormányzat képviselőjének

Petíciót adtak át a roma önkormányzat által szervezett demonstráció résztvevői szerdán Miskolcon Csiszár Miklósnak, a város jegyzőjének, követelve a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását.

A standiontól, az avasi sportpályáktól és a belvárosból érkezők a városházánál találkoztak, ahol mintegy százan várták a 200-250 fős menetet, "Maradunk Miskolcon!" skandálással. A "Miskolcon Maradunk" kitelepítés elleni bizottság elnevezésű csoport petíciójában azt írta: a május 8-án elfogadott, a lakások bérléséről szóló helyi rendelet miatt demonstrálnak, ebben a miskolci önkormányzat módosította a korábban hatályos szabályozást, de ez szerintük diszkriminatív, hátrányosan érinti a telepeken élőket.

Hozzátették: a szanálásra ítélt szegénytelepek lakóinak családonként egy-két millió forintot kínálnak lakásvásárlásra, ha a város közigazgatási határain kívül vásárolnak ingatlant. A petícióban kitértek arra is: elfogatatlannak tartják, hogy Miskolc más településekre "exportálja" a saját szegényeit, s azt, hogy a telepek felszámolására irányuló terveket az önkormányzat valamiféle bűnmegelőzési program részeként kezeli és a nyomortelepeket a bűnözés melegágyaként állítja be.

Résztvevők piros lapokkal a kezükben a roma önkormányzat miskolci demonstrációján 2014. június 25-én. A demonstrálók a telepek felszámolásáról szóló helyi rendelet visszavonását követelték. MTI Fotó: Vajda János

"Ezzel a városvezetés maga is gerjeszti a cigányellenes közhangulatot" - fogalmaztak, és követelték azt is: Miskolc vezetése a nyomortelepek felszámolásához kapcsolódóan gondoskodjon átfogó szociálpolitikai program megvalósításáról, és tegyen eleget a 2008-ban elfogadott integrált városfejlesztési stratégiában, illetve az antiszegregációs tervben vállalt kötelezettségének. A városháza előtt összegyűlt mintegy háromszáz tüntető hosszan és többször skandálta, hogy ők Miskolcon maradnak, és többen Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester lemondását követelték.Egy szónok azt is elmondta: nyílt levélben fordultak Orbán Viktor kormányfőhöz, kérve, hogy segítsen jószerivel kilátástalan helyzetükön, de választ nem kaptak. A tömeg erre füttyel válaszolt.

A demonstráción felszólalt Tamás Gáspár Miklós filozófus is, aki az MTI-nek azt mondta: állampolgári kötelessége, hogy szót emeljen azért, mert igazságtalanság történik polgártársaival, "a bőrszínük, származásuk vagy gazdasági helyzetük szerint". Jakab Péter, a Jobbik megyei és miskolci alelnöke, önkormányzati képviselője a városháza előtt újságíróknak azt mondta: "elkapatott cigányvezetők" tüntetnek Miskolcon, véleménye szerint a tüntetés nem más, mint a miskolci adófizetők provokálása. Úgy fogalmazott: a Jobbik ősszel a tervei szerint átveszi Miskolc irányítását, és meg fogja valósítani az ingyenes gettófelszámolást, ehhez már most is várják a miskolciak támogató aláírását a párt által meghirdetett gyűjtésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!