Kövér László a közlés szabadságáról, a közbeszéd stílusáról

- Az új médiaszabályozási rendszer kialakítása a ciklus legnagyobb visszhangot kiváltó jogalkotó tevékenységei közé tartozik. Milyennek látja a hazai nyilvánosság, a sajtó mai helyzetét?

- Érdemes végiggondolnunk, mekkora változáson ment át a tömegtájékoztatás az elmúlt huszon-egynéhány évben: 1988-89-ben a pártállami tájékoztatási monopólium volt a kiindulópont, majd a rendszer olyannyira átalakult, hogy ma már rá sem lehet ismerni a régi médiavilágra; még arra sem, amelyik akár tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt létezett Magyarországon. Az internet lehetőségei olyan mértékben kiterjesztették az információáramlást, hogy a sajtószabadság és a médiaszabályozás szinte tartalmatlan fogalommá vált; hiszen mindenki azt közöl, akár felelősség és név nélkül is, amit akar. A médiaszabályozás szándéka mégiscsak arra irányul, hogy aki ezt a tevékenységet intézményesen űzi, tehát valamely létező hírcsatornának a szerkesztője, munkatársa, tulajdonosa, azért tartson be bizonyos szabályokat. Én őszintén szólva tartalmi oldalról nem látom a változást a médiát érintő új törvények elfogadása óta, minden ment tovább a maga útján. Ez pedig el kell hogy oszlassa azoknak az aggodalmait, akik úgy gondolták, a médiatörvénnyel a mindenkori politikai hatalom rátenyerel a sajtóra, és korlátozni tudja annak szabadságát. Mi sosem gondoltuk, hogy ez lehetséges, és az eredmény a mi álláspontunkat igazolja.

Kövér László: – Eszünkbe sem jutott volna, hogy belföldön és külföldön új frontokat nyissunk, van elégdolgunk enélkül is. De nincs olyan pontja az alaptörvény 4. módosításának, amelyik aggályos lehetne (Fotó: Pezzetta Umberto)

- A közéleti küzdőtéren is fontos szerephez jutnak az új médiacsatornák. Ön szerint előnyére vagy hátrányára változott a politikai kommunikáció?

- Ami a parlamenti nyilvánosságot illeti, 1990 után tömegek nézték a közvetítéseket, és az Országgyűlés plénumának óriási szerepe volt a közvélemény formálásában. Manapság azonban a parlamenti nyilvánosságnak még a pártok esetében is elhanyagolható a súlya, hiszen számukra is kiszélesedett a közlés lehetősége. Egyebek közt különböző, a szórakoztatóipar határait súroló parlamenti és parlamenten kívüli akciókkal próbálják a figyelmet megragadni egy olyan közegben, amelyben rengeteg információ zúdul az emberekre. Az információhoz jutás korlátozásának problémájától tehát eljutottunk oda, hogy most az információ rendezetlen, szűretlen, értékelhetetlen nagy mennyisége nehezíti meg az emberek tisztánlátását.

- Javított-e az új országgyűlési törvény a parlamenten belüli közbeszéd minőségén? Az első pénzbeli szankciót már ki is rótták egy félreérthetetlen gesztust bemutató képviselőre...

- Eredményesnek tartom az új szabályozást, és nemcsak azért, mert a képviselők is emberek, tehát részben a zsebükön keresztül érzékelik a világot, hanem azért is, mert jelentős részük valóban elgondolkodott a megnyilatkozások stílusán. Én egyelőre a jó szándékú kooperáció jeleit tapasztalom. Ugyanakkor nem szeretném azt a hibás képzetet erősíteni, hogy a magyar országgyűlési képviselők rosszabbak volnának, mint az európai átlag, s azt sem, hogy akár a saját történelmi előzményeinkhez képest katasztrofális helyzetbe kerültünk volna. A mai napig látható mementóként annak a golyónak a nyoma, amelyet 1912-ben lőtt ki egy ellenzéki képviselő Tisza István házelnökre; volt tehát egy-két cifra eset ebben a házban. Más parlamentekben pedig manapság is láthatunk tettlegességig fajuló atrocitásokat, verekedéseket. A nagyobb problémát inkább az általánosan durvuló közbeszéd jelenti, én ezért azt tartom fontosnak, hogy a parlamenti képviselők ne az árral ússzanak, ne így akarják kielégíteni választóik vélt igényeit, hanem épp ellenkezőleg: próbáljanak meg pozitív példát mutatva, mások méltóságát tiszteletben tartva viselkedni.

- A negyedik alkotmánymódosítás témája nagy lendülettel söpört végig a nyilvánosság különböző csatornáin, a minap egészen európai parlamenti szintig jutott a vita. Számítani lehetett a hasonló következményekre, mi indokolta mégis a módosítást?

- Az alkotmánybírósági döntéseken túl semmi. Tehát, ha az Alkotmánybíróság az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit formai okokból nem helyezi hatályon kívül, akkor nagy valószínűséggel lezártnak tekintettük volna erre a ciklusra az alkotmányozás folyamatát. Eszünkbe sem jutott volna, hogy belföldön és külföldön újabb frontokat nyissunk, van elég dolgunk e nélkül is... Ám az Alkotmánybíróság kimondta, hogy amit a jogalkotó alkotmányos szintű szabályokba akar foglalni, annak az alaptörvény törzsszövegében a helye. S ha már így történt, megnéztük, az alaptörvény elfogadása óta eltelt idő tapasztalatai alapján hol kell némileg módosítanunk e szabályokon. Ezzel együtt nincs olyan pontja az alaptörvény 4. módosításának, amelyik aggályos lehetne. Például, ami a hallgatói szerződések vagy az "életvitelszerű közterületen lakhatás" kérdését illeti, az alaptörvény csak lehetőséget teremt egy későbbi törvényi szabályozásra. Én egyébként úgy látom, inkább hecckampány zajlik Magyarország kormányával szemben, s ebben nagyon sok motívum van jelen. Először is a magyarországi baloldal támogatottságnövelő törekvése, valamint az európai baloldal és jobbközép küzdelme; részben ez utóbbi indokolja az európai parlamenti viták hevességét. Benne vannak továbbá azoknak a tőkés, multinacionális érdekcsoportoknak a sérelmei, amelyek az elmúlt két-három év gazdaságpolitikájának vesztesei, s amelyek a saját hazai politikai elitjüket próbálják arra rávenni, hogy gyakoroljanak nyomást Magyarországra. Mindezek mellett talán hatnak a vitára egyik-másik vezető néppárti politikus személyes érdekei is: néhányan úgy gondolják, akkor lehet a jövőben az európai baloldal jóindulatát elnyerni és a velük való alkuban újabb pozíciókat szerezni a következő európai parlamenti ciklusban, ha kellő eréllyel lépnek fel a saját oldaluk "fekete bárányával" szemben.

- Viviane Redingről beszélünk?

- Például. Vagy Barroso úrról, aki úgy nyilatkozott a negyedik alkotmánymódosításról, hogy csak az utána következő napokban került az első jelentés az asztalára. Tehát nyilvánvalóan fogalma sem volt róla, miről beszél. Van még egy jelenség a támadások mögött: Magyarországot valamiféle szélsőségesség irányába tolódó országként próbálják lefesteni különböző erők, talán vezeklésül saját országuk korábbi bűneiért. Azt látom, hogy német barátaink folyamatosan harcolnak az antiszemitizmus és a nácizmus ellen, de kényelmesebb nekik, ha ezt nem a saját országukban teszik, hanem mondjuk Magyarországon. Pedig, ha a Nyugat-Európában - akár Németországban, akár Franciaországban - az elmúlt években elkövetett szélsőséges támadásokat megvizsgáljuk, akkor nem gondolom, hogy éppen Magyarországon kellene aggódni a kisebbségekhez tartozók biztonsága miatt.

- Az ön által is említett nagyvállalatok közül néhány a rezsicsökkentés következtében is veszteséget szenved. Ön szerint össze lehet-e hangolni a fogyasztók és a szolgáltatók érdekeit, vagy törvényszerű a konfliktus?

- Részben törvényszerű, és ennek az az  oka,  hogy  1994 és 1998 között az MSZP SZDSZ kormány eladta a stratégiai ágazatainkat külföldi tulajdonú cégeknek. Ráadásul privatizáció címén, ami magyarul magánosítást jelent, holott a vásárlók jelentős részben külföldi államok, tartományok vagy önkormányzatok cégei voltak. Tehát a magyar állam "rossz tulajdonos" volt, ahogyan Kuncze Gábor szokta megfogalmazni. A német vagy a francia állam ellenben, úgy tűnik, "kiváló tulajdonos"... E cégek az energiaszektorban garantált eszközarányos profitra tettek szert, amelynek jelentős részét ki is vitték az országból, tehát nem a magyar energiahálózat korszerűsítésére vagy szolgáltatásaik fejlesztésére fordították. Továbbá megszokták, hogy ezért Magyarországon senki sem protestál. A sokkot e vállalatok menedzsmentjében és tulajdonosi körében éppen az okozza, hogy jön egy kormány és felrúgja az eddigi íratlan szabályokat. Ha az elmúlt húsz évben lehetett volna folyamatosan egyezkedni arról, hogy kompromisszumot teremtsünk a befektető profitérdekeltsége és a fogyasztó egzisztenciális lehetőségei között, akkor e mostani lélektani helyzet nem alakult volna ki. Eljutott azonban az ország arra a szintre, hogy az embereknek - részben a válság következtében - nincsen hová hátrálniuk, és a kormánynak sincs hová hátrálnia. Az emberek oldalára kell állni, és ez bizony konfliktusokat eredményez. Ezeknek még nincs is végük, hiszen az eddigi díjcsökkentés csak az első lépések egyike, az idén továbbiak következnek.

- Ami a parlamenti munkát illeti, úgy tűnik, a rendszerátalakítások lezárultak. Milyen nagy feladatok várnak még a törvényhozásra a ciklus hátralévő részében?

- Én már nem látok igazán nagy feladatot, gyakorlatilag befejeztük, amit elterveztünk. Persze önmagában az sem kis feladat, hogy az újjáalkotott magyar államszerkezet finomhangolását elvégezzük. Szerencsére maradt időnk arra is, hogy a nagy átalakítással járó törvények tapasztalatait leszűrjük, és ahol kell, a jobb működés érdekében igazítsunk rajtuk az előttünk álló három ülésszakban. Azt gondolom, miközben tavaly és tavalyelőtt világrekordot döntöttünk az egy év alatt elfogadott törvények számát illetően, most visszatérünk arra a konszolidált törvényalkotásra, amely korábban jellemezte az Országgyűlést.

A pápai születésű Kövér László 1986-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát.

A Fidesz alapító tagja, a rendszerváltás idején az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak résztvevője, 1990 óta országgyűlési képviselő. 1990-ben a pápai körzet jelöltjeként, 1994-ben és 2002-ben országos listáról, 1998-ban és 2006-ban Veszprém megyei, 2010-ben pedig Zala megyei listáról szerzett parlamenti mandátumot. 1998-tól 2000-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter volt. A Fidesz országos választmányának jelenleg is elnöke. 2010. augusztus 6-a óta a Magyar Országgyűlés elnöke.