Földi paradicsom

Néhány vállalkozó kedvű, meg persze tőkeerős honi utazási irodának hála,  immár nem kell menetrend szerinti járattal, s ami ezzel együtt jár,  párizsi átszállással bíbelődnie annak, aki Mauritiusra akar utazni. Novembertől február végéig Budapestről is indultak charterek, az utolsó gépnek sikerült a szárnyát elkapnom. A járat csordultig tele, köszönhetően a kenyai polgárháborúnak, ugyanis szinte mindenki elfogadta a szervezők ajánlatát:  a mombasai, életveszélyt sejtető kirándulás helyett Mauritiust választotta a "jobb a békesség és a nyugalom" jelszó jegyében.

Az összességében tizenkét órás út a magyar fővárosból nem ajándék, főleg úgy, hogy az út felénél technikai megállóra - tankolás ürügyén - kerül sor Dzsibutiban. A roppant szegény országban egy-másfél óra a várakozás,  az időt a reptér büféjében lehet eltölteni, a választék nem kiugró, a vámmentes boltban alighanem jó ideje állnak az áruk, por lepett be mindent, de a csúcs a toalett, amit csak a legerősebb idegzetűeknek  merek jó szívvel ajánlani. "Semmi baj, már csak öt és fél óra, s ott leszünk álmaink szigetén" - mondja az egyik utas a nejének, amikor a gép felemelkedik az afrikai ország betonjáról. 

Az időeltolódás három óra, helyi idő szerint kora délután érkezünk Plaisance repterére, amelyet egy  cukornádültetvény helyén alakítottak ki. Azt mondják, fél évszázada  még csak 161 gépmadár szállt le itt évente,  1993-ban már hatezer. Két évtizede modernizálták a terminált, amely korábban egy falusi buszmegállóra emlékeztetett, bár  napjainkban is mentes a túlzott hivalkodástól, de a célnak tökéletesen  megfelel. Az idegenforgalom ezen időszakban indult be, előzőleg kevesen látogattak az 1,2 millió lakossal rendelkező országba. 

"Üdvözlöm önöket a földi paradicsomban!" - fogad  a telepített idegenvezető, s mint rövidesen kiderül, nem is hazudik. A sziget déli részén található reptérről egyórás az út az északi oldalon található üdülőövezetig, Grand Baie a célállomás, ami a helyi Siófoknak fogható fel, azzal a különbséggel, hogy nem pusztán szezonális jelleggel, hanem egész évben üzemel. Igaz, turista jobbára a téli időszakban érkezik, leginkább Franciaországból, Olaszországból és Németországból, de jönnek  a világ minden szegletéből. Az első meglepetés a szállásra tartva ér, a balra tarts is újdonság - ez még az angol gyarmati időkből maradt. Tehát ne gondoljunk az itthon megszokott körülményekre, az pedig végképp az újdonság erejével hat, hogy a zsúfolt autópályán gyakorta körforgalomhoz érkezünk. Minden út a fővárosba, Port Louisba vezet, illetve innen halad tovább a távolabbi pontokra. 

Az apartmanunk  mesés, ráadásul a sziget egyik legszebbnek tartott  tengerpartja mellett található. Három napot szentelünk kirándulásra, négyet pihenésre. A fővárost egy nap alatt "kiolvassuk", a  szállásunktól való harminc kilométeres távolságot 120 forintnak megfelelő helyi rúpiáért tudjuk le a helyi autóbuszon. A 180 ezres Port Louis még mindig idézi - a gyarmati időket volt itt holland, majd francia és brit uralom-, a Moka-hegység magasodik a 180 ezres település felett. A leglényegesebb látnivalók a központi buszmegálló és a  kikötő közvetlen közelében, kilométeres sugarú körön belül találhatók. 

Legfontosabb épület az 1738-ban átadott  Government House, amely egy sugárút elején található, anno a kormányzó rezidenciája volt a francia és az angol befolyás idején. Kívülről impozáns, sajnos nem látogatható. Pár utcával odébb, egy trópusi park mellett épült az 1800-ban alapított Mauritius Múzeum és Intézet, ahol állattani ereklyék mellett a sziget legismertebb állatának, a dodo madárnak a csontváza látható, valamint  a korabeli leírások alapján kitömött dodo is. A közelben van a Történelmi Múzeum, amelynek fő látványossága a mauritiusi kék bélyeg. Ismerőseimet nem hozza lázba - ők addig söröznek a kikötő egyik elegáns éttermében -, én viszont megnézem. Miként a hófehér Jummah-mecsetet is - a müezzin naponta ötször hívja imára a muzulmán  híveket -, amely a kínai negyedben lelhető fel, ugyanúgy, mint a városi piac, ahol minden kapható.

A  sziget látnivalóinak felfedezése is egy napot vesz igénybe, meglátogatjuk a kialudt Trou aux Cerfs-vulkán 85 méter mély kráterét - nem sétálunk le, egy kilátóból gyönyörködünk a  tájban-, megállunk Curepipe városánál, aztán  Grand Bassin krátertavánál, amely hindu zarándokhely is, ahol 1897 óta fesztiválokat tartanak, Siva istenséghez imádkoznak. A tóparton hatalmas szobrok, oltárok, szentélyek sorakoznak. A Black River szurdok is mesés, de a legnagyobb élmény Chamarel, egy erdős, buja zöld növényzettel borított fennsík és vízesés, valamint mellette a hétszínű föld. Az árnyalatok rendkívüliek, különösen széppé teszi őket a lebukó nap fénye.

A nyolcnapos túra végére marad - két napon át a morajló tenger és a ciklonveszély miatt a parti őrség nem engedte a kirándulásokat - Ile aux Cerfs, azaz a Szarvas-sziget. A csendes halászfaluból, Trou d'au Douce-ból motoros hajók szállítják a turistákat a szigetre. A látvány felülmúlhatatlan. Hófehér homok, pálmák, s az óceán olyan kék, amelyről korábban azt hittem, ez csak a filmeken meg a retusált fotókon létezik.

Másnap indulunk vissza, a megálló Dzsibutiban ismét nem szívmelengető, kissé fáradtan, éjjel egykor érkezünk Budapestre. Viszont az emlékek rendkívüliek. Mauritius tényleg paradicsomi hely.