2013.08.13. 22:00
Ékszerdobozok a tó partján
Malcésine, Sirmione... S megint: Malcesine, Sirmione... A hajóstiszt végtelen türelemmel, a szája sarkában elnéző-ironikus mosollyal mutatta az idiótaságig értetlen turistáknak, melyik sorba kell állniuk. Egymásra néztünk a tiszt és én. Naná, hogy elröhögtük magunkat.
Viszonylag hamar rájöttünk, hogy mennyivel egyszerűbb, kényelmesebb hajóval felfedezni a tavat és a partjára épült elbűvölő településeket. Jómagam egyébként néhány éve már jártam a Garda-tónál. Akkor a névadó városkában, Gardában. Az a tó, mondjuk így, keleti, lapályosabb partján fekszik, bár mögötte-fölötte ott van a várfalszerű hegy, a Luppia. Akkor autóval jártuk körbe a tavat, meg-megállva valamennyi kisvárosban. Megérte a fáradságot, habár gyakran csak cammogva lehetett haladni.
Eljutottunk a tó nyugati oldalára is, ahol csodálatos, sziklába fúrt alagutakon futó, vadregényes úton értünk el Limonéba. Nevét természetesen a citromról kapta. Oldalról, a főtérről is feltűnnek, de leginkább a vízről láthatóak azok a fehér oszlopos függőkertek, amelyekben a gyümölcsöt nevelik. A meredek sziklafalak alatt. Merthogy a Garda-tó, Olaszország legnagyobb tava az utolsó jégkorszakban képződött. Tulajdonképpen alpesi tó, átlagos mélysége 136 méter, ugyanakkor elhelyezkedésének, klímájának köszönhetően a mediterrán flóra is burjánzik. Ezért különleges és gyönyörű.
A Garda alpesi tó, átlagos mélysége 136 méter, ugyanakkor elhelyezkedésének, klímájának köszönhetően a mediterrán flóra is burjánzik. A tavi hajózás, a menetrend ésszerű, lehet hozzá alkalmazkodni. Nem túl olcsó, de a benzin sem az, és az ember nem keveredik forgalmi dugóba. Fotó: Szabó Zoltán
Limone akkor, a rövid nézelődés alatt is teljesen elbűvölt. Kis utcái, terei, a városkába benyúló öblei feledhetetlenek voltak. Így aztán visszatértünk, ezúttal hosszabb időre. Szállásunk néhány száz méterre volt Limone fölött. A kilátás onnan fentről, a városka és a tó látványa megérte a bő tízperces sétát. A látnivalók – régi templom és épületek, kis utcácskák – egy nap alatt könnyen feltérképezhetők, de minden további nélkül el lehet tölteni ott úgy néhány napot, hogy ne unatkozzon az ember. A víz mélykék, és nem melegszik fel ugyan túlságosan, de strandolni lehet, úszni kellemes. A kis belváros pedig sétára, nézelődésre csábít.
Csakhogy ez a Garda-tó, amelyet fel kell fedezni. Újra és újra. Gyorsan kiderítettük, hogy kiválóan megtervezett a tavi hajózás, a menetrend ésszerű, lehet hozzá alkalmazkodni. Nem túl olcsó ugyan, de a benzin sem az, és az ember nem keveredik állandóan forgalmi dugóba. Másnap már próbát is tettünk, lesétáltunk a kikötőbe, és jegyet vettünk Malcésinébe. A kikötőben vártunk a többiekkel, többen érthetetlenül tülekedtek. A hajóstiszt pedig elnéző, kaján mosollyal mutatta, hova kell állni...
Malcésine az egyik legszebb település a tónál, romantikáját a Scaligeri-vár vöröslő tornyai csak emelik. Nem is beszélve a környék dús kertjeiről, agavé-, olaj- és gránátalma-ültetvényeiről. Malcésinét Goethe is nagyon kedvelte. Szobra, állandó kiállítása van, jóvátéve a sérelmet, ami az írófejedelmet érte, akit kémkedés miatt letartóztattak, amikor rajzokat készített a várról. Gyorsan múlik az idő a városban, de a hajó érkezéséig még belefér egy sör. Ami itt mindig hideg és friss. Másnap Riva del Gardába, a tó északi csücskébe visz a hajó. Nyugodt kis város, itt-ott osztrák hatással, főtere, partja azonban olaszos, kikötője virágos és hangulatos. A tó partjára épült alacsony tornyú vár szintén a Scaligerik és a velenceiek uralmának emléke. Visszafelé megállunk Torboléban, amely a szörfösök paradicsoma, aztán irány Limone.
A déli part leghíresebb, legnépszerűbb gyöngyszemébe, Sirmionéba gyorsjáratú hajó visz. Cikcakkban halad a két part nagyobb települései között, megállva Gardában, Salóban, Bardolinóban, Gargnanóban és a többi szépséges helyen.
A földnyelvre épült Sirmione dugig turistákkal. A szárazfölddel összekötő földcsíkot a soktornyú, pártás – nem találják ki – Scaligeri-vár zárja. Tornyába még a mozgássérülteket is felcipelik, mert a látvány valóban csodálatos.
A hajó indul, irány Limone, két óra az út. Mint autóval, ha egyáltalán nincs forgalom. Másnap nyugis városnézés, séta, fürdés, majd búcsú. A tóra néző hegyről még egy pillantás a Gardára... Ami máris hiányzik.
Veronát természetesen nem lehet kihagyni, de oda autóval kell menni. A parti utat választottuk, amely azonban már kora délelőtt bedugult, az 50 kilométert bő két és fél óra alatt tettük meg. Verona persze külön dolgozatot érdemelne, milliónyi történelmi emlékével, köztük az Arénával. És ott van Júlia állítólagos háza, tömve turistákkal, és mindenki, köztük a sok-sok Rómeó meg akarja érinteni Júlia, illetve a szobra mellét.
