Sportvilág

2014.07.10. 17:30

Foci vb 2014 - Lengyel Ferenc: Németország lesz a világbajnok

Dunaújváros - Merőben kétféle futballt láthattunk a döntőbe jutásért vívott küzdelmekben. Tény viszont, hogy a vasárnapi döntőt az argentínok játsszák a németekkel.

Gallai Péter

Az elődöntő Németország-Brazília és az Argentína-Hollandia találkozókról a Dunaújárosban jól ismert szakember, Lengyel Ferenc mondta el véleményét.

Lengyel Ferenc Dunaújvárosban született. Futballpályafutását gyerekként itt kezdte, s utána is sokáig itt folytatta. Nyolcvanhatban már a felnőtt Kohászban futballozott, majd a Dunaferrben szerzett bajnoki címet, ezüst-és bronzérmet Edzőként működött a DFC-ben, Pakson, és most ősztől Pápán a PLEC utánpótlás szakmai igazgatójaként foglalkozik a labdarúgással.

- Játékosként kapott-e annak idején akkora zakót, mint amit most a brazil válogatott?

- Egyszer a Pakstól hetet, majd Újpesten pécsi játékosként hatot kaptunk. Ennek sok oka lehet: mentális gond, egyszerűen jobb az ellenfél, és minden bejön neki, talán a csapatszerkezet hibája, a nagy tét bénító hatása... A braziloknál én azt láttam, hogy a védelem és a középpálya működése teljesen szétesett. David Luiz főképp támadott, Dante csereként nem tudott beilleszkedni. Scolarinak nem sikerült a szerkezeti átalakítás. Ugyanakkor meglátszott a német kapitány, Löw munkájának eredménye: évek óta építi ezt a gárdát. A német futball egyébként is a legjobb a világon, az utánpótlás-nevelést is beleértve. Ehhez hozzájárul a precíz, pontos taktika. Az erőtől duzzadó német stílus vegyült a passzjátékkal. Az irányító Neuer kapus, Lahm intelligenciája, Kedira, Özil, Müller, Kroos, Klose... mindenki a helyén volt. Így jött össze a 7-1-es győzelmük. Azt szokták mondani: a gól megtanítja futballozni a játékosokat. Amikor már 3-0-ra vezettek a németek, nagyszerűen kontrázhattak tovább.

Lengyel Ferenc értékelt  (Fotó: Ónodi Zoltán)

- Kritizálhatjuk a brazil kapitányt, dicsérhetjük a holland van Gaalt, aki az ötvédős rendszerrel talán meg is lepte a világot, s nagyot cserélt legutóbb a tizenegyespárbaj előtt. Viszont most talán hibázott is a holland mester?

- Ne legyünk túl szigorúak. Az ellenfélnél olyanok játszottak, mint Messi, Higuain, Lavezzi vagy Aguero, tehát a holland kapitány joggal volt óvatos. Van Gaal Löw mellett a másik nagy egyéniség. A védelem összerakása sikerült neki, de túlságosan deffenzív futballt játszottak a hollandok. Messiéket őrizni kellett, ez tény, de éppen a széleken nem tudott a holland csapat az argentín védelem mögé kerülni az alapvonalnál. Így lett a tizenegyesekig 0-0 az eredmény. Argentína válogatottja olyan nagyszerű labdarúgókből áll, akik kapitányi beavatkozás nélkül maguk is tudják, mi a teendő. Sabella kapitány csapata .legalábbis számomra, nem volt készre dolgozva, kimunkálva . Ha Lőw lenne az argentinok szakvezetője, lehet, hogy ők lennének a világbajnokok.

- De ő a német csapat szakvezetője...

- Éppen ezért tippelek a vasárnapi döntőre abszolút német győzelmet. Szerintem az, hogy az argentinoknak sikerült tizenegyesekkel bejutni a döntőbe, már nagy siker.

- És a bronzmérkőzés...

- Most nem a szakember, hanem a szurkoló beszél belőlem: nagyon szeretném, ha a házigazda braziloké lenne a bronzérem. Egy kis gyógyír...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!