2013.01.05. 17:14
Sandlander: mese nincs, menni kell
Zöldre váltott a képzeletbeli lámpa a Sandlander Dakar Team mindkét autós egysége előtt, így a 405-ös és a 455-ös rajtszámú Toyota Land Cruiser is elhagyta a 2013-as Dakar Rally rajtpódiumát.
Összeszorult gyomorral, torokban dobogó szívvel és a mindezt leplezni hivatott széles mosollyal várta az ünnepélyes ceremóniát Sebestyén Sándor és Bognár József, akik előtt már nem volt ismeretlen a világsztároknak kijáró óceánparti fogadtatás. A túrkevei pilóta és navigátora azonban tudja jól: a magyaros motívumokat és gyermekeik fotóit ábrázoló „meseautójuknak" mostantól nincs mese, az első pillanattól kezdve menni kell.
Bár az első versenynap a maga 13 kilométernyi mért szakaszával csupán bemelegítésnek tűnik, a másnapi rajtsorrend szempontjából nagy jelentősége van: ez alapján a „helyükre", vagyis a tudásuknak megfelelő sorba kerülhetnek a csapatok.
Visszatérő izgalmakkal indult el az Uniqa Safety Carral Pócsik László, Farkas Nándor és a születésnapos Szaller Zoltán is: ők hárman ezzel együtt összesen 17 Dakar-induláson vannak túl. (A Szaller-Pócsik egység érte el az eddigi legjobb magyar eredményt, a 10. helyezést a kamionos mezőnyben). A versenyautóra átnyergelt alakulat az első csavartól kezdve a szaktanácsadásig mindenben segíti majd Sebestyénéket az útvonalon.
Ugyancsak útra kelt a két Toyotát kísérő szervizkamion, Badics Tiborral, Polczer Miklóssal és Buga Tamással a fedélzeten.
Az első napon – Lima és Pisco között – a versenyzők 263 kilométert tesznek meg, amelyből 250 kilométer összekötő szakasz. A szervezők előzetes tájékoztatása szerint most még lesz lehetőség a tájat csodálni, ugyanakkor óvatosságra is intik a versenyzőket, jelezve: a Dakar elkezdődött.
A Dakart ötödik alkalommal rendezik Dél-Amerikában, ezúttal három országon, Perun, Argentínán és Chilén keresztül nyomják – vagy éppen húzzák – a gázt a versenyzők. A január 5-től január 20-ig tartó maratoni viadalon az autósok összesen 8574 kilométert tesznek meg, ebből 4155 kilométer a mért szakasz. A Dakaron 53 nemzet képviselteti magát, a résztvevők száma a versenyzőkkel és az asszisztenciával együtt meghaladja az 1700-at. A rajtceremónia csaknem öt és fél órán keresztül tartott.