2013.06.25. 16:19
Vízilabda: a férfiak is befejezték a szezont
Dunaújváros - A DFVE férfi felnőtt, valamint utánpótlás vízilabda együttesei is befejezték a szezont, előbbiek az OB II-ben a középmezőnyben végeztek.
A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesületnél férfi vonalon is a felnőttektől kezdve egészen a gyerek korosztályig játszanak a csapatok. Az OB II-ben szereplő felnőttek az alapszakaszban rosszabb gólkülönbségük miatt csoportjukban harmadikként végeztek, amivel eldőlt, hogy a rájátszásban a 11-15. helyért küzdhetnek Uitz Csaba tanítványai. A fiúk végül a huszonhét klubot felvonultató mezőnyben tizenkettedikként zártak.
Az edzőnek a végeredmény kapcsán felemás érzései vannak, év elején ezt nem fogadta volna el, visszatekintve viszont ez a realitás:
- Sok problémával kellett megküzdenünk a szezon során, tavasszal már jöttek a gondok, az edzéslátogatottság is egyre csökkent, ez pedig az eredményeken is meglátszott. A rájátszásra ugyan összeszedtük magunkat, de nem gondoltam volna, hogy a nagy öregeket vissza kell hívnom. Az ifik a Budapest Bajnokságban szerepeltek, ahol az alapszakasz harmadik helye a felsőházi folytatást jelentette számukra, ami nem sikerült jól, utolsóként fejezték be a pontvadászatot.
A serdülők két osztályban is szerepeltek, a Budapest Bajnokságban tizenhárom gárda közül a kilencedikek lettek. A serdülő vidék bajnokságban pedig a harmadik helyet szerezte meg Balogh-Zsámbok Lili alakulata. Az 1999-es születésű gyerekek - Balogh Dávid gárdája - csoportjukban ötödikek lettek.