Sport

2013.04.15. 20:48

A döntőbe jutásért vízilabdáznak a DF lányai

Nem sokat kell várni az újabb DF-MM-Szentes női vízilabda-mérkőzésre, egy hét múlva a bajnoki elődöntő első meccsén újra összecsap egymással a két alakulat.

Gallai Péter

Hétvégén befejeződött a Vodafone OB I alapszakasza, az utolsó körben dőlt el, hogy a DF-Mex Motors a második helyen végzett, míg a Szentes harmadik lett, miután  a főiskolások 9-8-ra nyertek ellenük. Ami nem kis fegyvertény, ugyanis a csongrádiak otthon eddig senkitől sem kaptak ki, a toronymagasan első Eger együttese is döntetlenre volt csak képes ellenük, utóbbiaknak ez volt az egyetlen pontvesztésük.

- Régen volt ilyen jó érzésem a játék, a csapat, és a vízilabda iránt. Véghezvittük azt a feladatot, amiért egész évben hajtottunk. Összeállt a társaság, nem voltak egyének, csak a csapat. Nem is tudom szavakba önteni, amit érzek és gondolok. Úgy érzem, nem vagyunk már messze a céltól - mondta Polák Zsófia.

A sikerrel a Dunaújvárosé lett a pályelőny a három győzelemig tartó rájátszásban, amelynek időpontjairól meg is egyezett a két klub. Mihók Attila gárdája április 23-án, kedden 19.30 órakor hazai medencében kezdi a párharcot, a második találkozó Szentesen lesz április 25-én, csütörtökön 16 órakor, a harmadik pedig ismét a Fabó Éva Sportuszodában, április 30-án kedden, 19.30 órakor.

Amennyiben szükséges, a további játéknapok: május 1. vagy május 2., 16 óra Szentes-DF-MM, május 3. 19.30 óra DF-MM-Szentes.

A másik elődöntőt az Eger és a BVSC vívja egymással, ahol az Eger a favorit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!