Sport

2013.01.31. 16:48

Léket kap a hazai motorcsónaksport?

Feltette hajójára, hogy: Köszi, Öreg! Ezzel is megköszönte a Motorcsónak Szövetség elnökének a támogatást. De Cserni Béla motorcsónak-versenyző most nem fest idilli képet a jövőről.

Jankó Árpád

- Köztudott: a TAO-pénzekből csak a csapatsportágak, néhány egyéni sportág részesülhet. A műszaki sportklubok kasszái pedig üresek. Támogatás kellene. Megérdemelnénk, hiszen a honi motorcsónaksport, kiemelten a dunaújvárosi, sok elismerést szerzett a világban. Sajnos a legismertebb versenyzőink már osztrák, olasz zászló alatt indulnak a versenyeken. De az én hajómon csak magyar zászló loboghat.

Cserni Béla szinte egyedül képviseli itthon a legmagasabb kategóriát az ágazatban. Ám idáig hosszú út vezetett.

- Hat évig úsztam, majd kajakoztam, sőt, búvárvizsgát is szereztem. Kisapostagon volt egy kis csónakunk. Folyással szemben jó, ha tizennyolc kilométeres sebességgel, de dolgozott becsülettel. 1987-ben kaptam egy meghívót Andics Józseftől: csatlakozzam ifistaként  a Dunaújvárosi Vízi Sport Clubhoz. Két év múlva OSH kategóriában már  válogatott lehettem. 91-ben pedig az S 550-ben  a felnőtt magyar bajnoki címen kívül Spanyolországban az Eb-n ezüstérmet szereztem.

Ismert: a motorcsónaksport fővárosa Dunaújváros. A versenyek komoly népszerűségnek örvendenek a Kikötő-öbölben.  Érkeznek a világ minden szegletéből a versenyzők. Elegáns gépekkel, összkomfortos felszerelésekkel arabok, skandinávok, olaszok..., és mi csak bámuljuk a legújabb technikákat.

- Amíg mi egy-két propeller közül válogatunk, ellenfeleink egy tucatból veszik elő a legalkalmasabbat. Magunk szereljük a hajót, javítunk, próbálgatjuk a beállításokat. Majd következnek a finomítások, így a többiektől egy picit gyorsabb lehetsz, és a futam, előtte az egészséges gyomorideg. Nehéz nekünk ellenfeleink korszerű technikáját vezetési ügyességgel kompenzálni. Nem vihetsz el bóját, nem "eshetsz el..."!

Cserni Béla pályája a kilencvenes évek elején magasra emelkedett. S 550-ben ötszörös magyar bajnok lett, 92-ben a Rio Ebro folyón az ő nevéhez fűződött az első  magyar technikai sport világbajnoki címe, minden technikai sportágat figyelembe véve. Lexikonba illő adat, 1994-ben pedig ráduplázott. Egy nagy ugrás: 1997.

- Ekkor dr. Sándor Péter szakosztályvezető lehetőséget adott arra, hogy kipróbáljam magam a Formula-3-ban.  Először negyedik lettem. Kedvet kaptam ehhez a tüzes, dinamikus kategóriához. 98-ban pedig megalapítottam a saját csapatomat, a Starthu-TEOPowerboatTeam-ben versenyzem azóta is. 2004-ig három vébén értem el második helyezést. Volt egy aranyam is, de azt visszavonták egy furcsa történet  végén...

Cserni Béla huszonöt éve röpíti motorcsónakját a víz tetején - jelenleg a sportágban, a legmagasabb kategóriában itthon ő a legeredményesebb

Előrelépés 2005-ben: a Formula-2. Persze ismét vele együtt a kálvária. Amikor már összeállt minden, új szabályokat hoztak, s lecserélték a motortípust. Bár lehetett a régivel is repeszteni, de az újak jóval erősebbek voltak. Ez kétéves hátrányt jelentett. De most váltsunk hajót! Indult a gumicsónakosok, az EndurancePneumatics versenyein. 2010-ben Class-2 géposztályban, a moszkvai-rigai-dunaújvárosi víz tetején háromszoros futamgyőzelem, újabb világbajnoki cím. Tavaly Class 2-ben VB negyedik hely, Class-4-ben Eb ezüstérem született társaival közösen. Majd ismét Formula2-ben Eb-n, Olaszországban nyolcadik hely. Főszereplőnk eredménylistáját nem soroljuk tovább. (Csak  még egy beszúrás: 1999-ben Bécsben betoppant a Formula-1 világába is. Mihaldinecz Rudit helyettesítette. (Tizedik lett.)  És megérkeztünk napjainkhoz.

- Most a helyzet a következő: úgy állunk, van egy jó hajónk, de nincs pénzünk. Idén kilenc helyszínt tartalmaz a naptár. Komoly a veszélye annak, hogy az európai városokba sem tudunk elutazni, nemhogy a dél-afrikai futamra. Ez nem lehet! Huszonöt év után az anyagiak nem kényszeríthetnek térdre. A vízi emberek pedig több száz éve tudják, hogy mit jelent az: nemzeti zászló alatt hajózni...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!