Sport

2012.05.25. 16:19

DPASE: kiesési rangadó következik

Dunaújváros - Újabb fontos mérkőzést játszanak vasárnap 18 órakor a DPASE labdarúgói. A Ness Hungary NB II Nyugati csoportjának 29. fordulójában a Győri ETO II együtteséhez utaznak.

Gróf András

Igazi kiesési rangadó várható, hiszen a győriek jelen pillanatban a biztos bennmaradást jelentő tizenharmadik helyen álltak, négy ponttal megelőzve a tizenötödik újvárosiakat. A legutóbbi fordulóban az ETO II Kozármislenyben kapott ki 3-0-ra. Érdekesség, hogy az együttes pályaedzője az a Jäkl Antal, aki a Dunaferr bajnokcsapatának tagja volt. A játékoskeretben pedig szerepel a Dunaújvárosban szintén maradandót alkotott Igor Nicsenkó fia is. Az elmúlt fordulóban a Szigetszentmiklósi TK ellen hazai pályán elvesztett pontokat idegenből kell pótolnia Jakab Elek vezetőedző tanítványainak.

- A tavaszi teljesítményünk apján megelőzzük a tabellán a győrieket, akiknél szinte minden poszton korosztályos válogatott játékos szerepel. Nekünk ezen az összecsapáson mindenképpen nyernünk kell, annak ellenére, hogy több kisebb, nagyobb sérülés is hátráltatta a heti munkánkat, ami problémát jelent a vasárnapi összeállításnál. A hetek óta maródi Micskó Márk mellett, Nagy Attilának és Kocsis Gábornak adódtak problémái a héten. A kapuból ezúttal hiányzik majd Abu Attila, aki az U19-es válogatottal Szerbiában szerepel az Eb-selejtező elitkörében. Helyettese Bartus Balázs lesz, a kispadon pedig a rutinos Bita László vár majd bevetésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!