Sport

2010.09.15. 02:28

Behívót kap egy ifista

Dunaújváros - Ma 18 órakor a Dunaújváros NKKSE női kézilabdacsapat itthon fogadja az Újbuda együttesét. A mérkőzést követően hosszabb ideig szünetel majd a bajnokság.

Jankó Árpád

- Ebben a témában nincs változás. Eszter érdeklődésére, kérdésére adott válaszom is ugyanaz. Amíg a kislányom nem lesz idősebb, nem tudok tőle elszakadni a hosszú edzőtáborozások idején. Természetesen nem mondtam nemet a kapitánynak, meglátjuk, később, időszerű lesz-e a válogatottságom.

Bernadett a mai mérkőzéssel kapcsolatosan pedig egyértelmű hazai győzelmet tippelt.

- Mégpedig fölényes, nagy arányú győzelmet várok. Utána szünet következik, és szép búcsút szeretnénk. Az egész csapat motivált, élvezzük a játékot, és ezt az érzést szeretnénk a szurkolóknak is átadni.

Sajnos Takács Fruzsina ismét megsérült a térdén, és szóba sem jöhet a mai játéka, de valószínűleg még Jókai Nóra visszatérése is várat magára. Kiss Szilárd úgy döntött, hogy ma egy ügyes ifistát ültet a kispadra, ahogy ő mondta: jutalomból. Takács Józsefné, a fiatalok edzője ezt a döntést üdvözli.

- Pedagógiai szempontból is nagyszerű ötlet. Hadd lássák a gyerekek, hogy érdemes dolgozni, nyitva az első csapat kapuja számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!