Sport

2008.02.21. 03:28

A petőfis csapaté a serleg

Dunaújváros (ja) - A hetvenes évek végén választotta a dunaújvárosi Móricz Zsigmond iskola az asztalitenisz sportágat. Azóta minden év elején Móricz Kupa néven megrendezik a városi, városkörnyéki viadalt.

Jankó Árpád

A közelmúltban lezajlott eseményt immár huszonkilencedik alkalommal rendezte meg a dunaújvárosi Móricz iskola, és a viadal minden évben igen népszerű. 1979-ben első alkalommal a Kovács István, Fógel Szilárd, Bódis Annamária összeállítású csapat nyert. Később mindhárman élvonalbeli asztaliteniszezők lettek. Kovács István jelenleg is forgatja az ütőt, méghozzá Ausztriában.) Most pedig már a második vándorkupáért pingpongoznak a diákok.

Ezúttal tizenöt csapat nevezett a versenyre, amelyen győztes a Petőfi iskola csapata lett. Tagjai: Keszi Zsombor, Anda Vilmos, Naumov Emese. Második helyen végzett az Arany János iskola együttese (Lázár Erik, Kerekes Zoltán, Huszka Fruzsina). A harmadik helyet a Gárdonyi első csapata (Kada István, Tóth Vilmos, Kovics Vénusz) és a leányversenyzőt nem indító Széchenyi gimnázium szerezte meg ( Körmendi Bence, Korom Szilárd)

A Móricz Kupa után a fiatalok versenyévada márciusban kezdődik - mégpedig a csapatbajnokságokkal. Március 9-én Polgárdiban lesz a rajt, ahol a serdülő fiúk és lányok viadalán pingpongoznak a résztvevők. Utána kétszer is a dunaújvárosiak rendeznek versenyt. Március 16-án a fiú-leány ifjúsági, egy hét múlva március 23-án pedig az újoncok csapatbajnoksága várja az indulókat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik