A Madách fantomja

Délután négy órakor keltünk útra a tanáraink kíséretében autóbusszal Budapestre. Az út talán azért tűnt végeláthatatlanul hosszúnak, mert nagyon vártuk az előadást. Azért elütöttük a buszos időt, jókat beszélgettünk, zenét hallgattunk. Viszonylag korán értünk a fővárosba, így volt időnk az előadás előtt  egy kicsit körülnézni a környéken és elvegyülni a nagyváros forgatagában. Séta közben élveztük a kellemes időt.
 A szabadprogram után beléptünk a gyönyörű Madáchba: a falakat mindenütt a színészek és az előadások képei díszítették. Lenyűgöző színházi hangulat lett úrrá rajtunk.  Az előadás hét órakor kezdődött  - természetesen telt ház előtt. A színpadon egyre-másra fedeztük fel az ismert színészeket: a Christine Daaét megjelenítő  Mahó Andreát, aztán Szerednyei Bélát, Laklóth Aladárt, Bencze Ilonát és a fantom szerepében Sasvári Sándort.

A történet Párizsban játszódik a titokzatos Operaházban, úgy ahogyan azt Gaston Leroux, a mű eredetijének szerzője megálmodta. Már a  darab elején  megjelent a híres csillár  - amely 1896-ban tényleg rejtélyes körülmények között szakadt le, és  mítoszt teremtett   -, felhangzott a musical jól ismert nyitánya is. Ezután gyorsan zajlottak az események a színpadon, melyek fő vonulata egy szerelmi háromszög volt. Christine Daaé,  az ártatlan, gyönyörű fiatal énekesnő állt szemben az operaház titokzatos, társadalmon kívüli személyével, a fantommal.   A szerelmi kettős drámájában szinte eltörpült Raoul vicomte személye. A helyszín egyszerre volt félelmetes és titokzatos, ahol egyre több gyilkosság történt. A lány a fantom iránt egyszerre érzett megvetést és  szánalmat is.
 A cselekmény közben felcsendültek a musical jól ismert dallamai, csodálatos és magával ragadó duettjei. Nekem leginkább a Gondolj rám című dal tetszett. A technikai megoldás pazar volt: a  színpadkép folyamatosan változott a darab alatt, a legszebb jelenet az operaház alatti misztikus tavon játszódott. A történet olyan  titokzatosan ért véget, ahogyan indult, a fantomból csak a ruhája, a maszkja és a szerelemre emlékeztető szál piros rózsa maradt.
 Legördült a függöny, mindenki hosszasan tapsolt, hiszen a szereplők remekül alakítottak, csodálatos estét szerezve a nézőknek. A legnagyobb tapsot természetesen a főszereplők kapták.
 A fantasztikus előadás után még készítettünk gyorsan néhány  fényképet a csodálatos színházban, majd a gyönyörűen kivilágított fővárost megcsodálva, élményekkel telve elindultunk haza.

 Sarvajcz Mónika
 Hild12a