Újabb ügyek

2023.12.08. 07:49

Körözött bűnöző segíthette az Amnesty-vezér testvérének több tízmilliós csalássorozatát

Nem létező érmegyűjtőre hivatkozva, egy afrikai céget is felhasználva károsított meg a vád szerint számtalan sértettet, összesen hetvenmillió forinttal az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvére, Vig Mór. A sok száz milliós számlagyár irányításával is meggyanúsított exügyvéd ráadásul a csalásokat egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző segítségével követhette el.

MW

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója

Forrás: Amnesty International Magyarország

A bűnszövetségben végrehajtott csalási ügyben az információk szerint Vignek volt két bűntársa, egyikük büntetett előéletű és jelenleg is szökésben van. A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig nyúlnak vissza, onnantól kezdve több mint fél éven keresztül Vig és két barátja szervezetten, 32 sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni – tudta meg a Mandiner. 

A vád szerint az egyik vádlott, a Ghánában otthonosan mozgó, jelenleg nemzetközi körözés alatt álló M. Márk egy barátja segítségével jogosulatlanul megszerezte egy érmeárusítást folytató cég vevői adatbázisát, majd álnéven, egy kitalált történettel telefonon felhívta a vevőket.

Nekik azt mondta, hogy egy, a valóságban nem létező külföldi befektető érmegyűjteményeket kíván vásárolni, azok valódi értékén felül, több tízmillió forintért.

M. Márk emellett azt állította, hogy csak úgy lehet ehhez a haszonhoz hozzájutni, ha reklámszerződést kötnek egy ghánai céggel, és az érmekollekciók vételárának tíz százalékát előre kifizetik. A Ghánában élő férfinak valóban volt egy ghánai cége, amellyel a sértettel szerződtek, és a kért összegeket a trió másik két tagjának, akik közül az egyik Vig Mór volt, kifizették. 

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott ilyen csalárd módon, illetve további 16 millió forintot is megkísérelt megszerezni.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában