Kötelék

2023.12.01. 14:19

Ki az a Vig Dávid, akinek a testvére számlagyárat működtetett?

A Soros-féle jogvédő által irányított Amnesty hosszú évek óta vádolja korrupcióval a magyar kormányzatot és fogalmaz meg éles kritikát igazságügyi kérdésekben, eközben az igazgató testvérét a minap tartóztatták le adócsalás gyanúja miatt.

MW

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója beszédet mond az Utcazene az utcán élõkért címû ingyenes koncerten a Széll Kálmán téren 2018. december 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A Mandiner csütörtökön robbantotta a hírt, hogy az Amnesty International Magyarország vezetőjének, Vig Dávidnak a testvérét rendkívül súlyos bűncselekmény miatt letartóztatták. A lap szerint ugyanis Vig Mór volt az a pár napja elfogott ügyvéd, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többek között költségvetési csalással és sok száz milliós számlagyár működtetésével gyanúsított meg.

Ezt pedig maga az Amnesty International Magyarország sem cáfolta. A szervezet pénteken a Facebookon jelentetett meg egy közleményt az ügyről, ebben azonban lényegében csupán annyi állt, hogy az Amnesty reményei szerint független és pártatlan eljárás tisztázza majd a körülményeket

E visszafogott megközelítés meglepőnek is nevezhető, a Vig Dávid által irányított Amnesty ugyanis hosszú évek óta vádolja korrupcióval a magyar kormányzatot és fogalmaz meg éles kritikát igazságügyi kérdésekben.

A mostani helyzet persze pikáns: a Soros-hálózat egyik, cégére szerint jogvédő szervezet igazgatójának testvére százmilliós számlagyárat üzemeltetett, a hatóság gyanúja szerint adócsalási céllal.

Mit lehet tudni Vig Dávidról?

Életrajza alapján akár a Soros-hálózat magyarországi emberének is lehetne nevezni Vig Dávidot. Az ELTE Kriminológiai Tanszékén tanító Vig 2018. december elseje óta dolgozik igazgatóként a hazai belpolitikába szívesen beleavatkozó Amnesty International Magyarországnál. Vig előtte egy rövid ideg a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját vezette, ám, ami ennél jóval izgalmasabb, hogy 2011 és 2016 között Soros György alapítványának, vagyis az Open Society Foundations Emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában