Számlagyár

2023.11.30. 15:42

Az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét tartóztathatta le a NAV

Kiderült, ki lehet az a praxisától eltiltott ügyvéd, akivel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás – tudta meg a Mandiner.

MW

Forrás: NAV-video

A napokban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre. Az akcióról felvétel is készült, amelyet tegnap a hatóság nyilvánosságra hozott.

A Mandiner egyik olvasója szerint a felvételen szereplő ügyvéd nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére – írta meg a lap.

Ezt az elméletet erősíti meg, hogy a NAV közleménye szerint az ügyben letartóztatott férfi 37 éves és Vig Mór is 1986-ban született, ráadásul az ügyvédi kamara nyilvántartásában Vig Mór neve mellett az a bejegyzés szerepel, hogy státusza törölt, ügyvédi igazolványa érvénytelen.

Ami biztos: a praxisától eltiltott ügyvéd olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. 

A pénzügyőr nyomozók két kábítószer- és pénzkereső szolgálati kutya segítségével 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt.

A számlák mögött tényleges gazdasági tevékenység nem volt, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt. A férfi irányítása alatt álló gazdasági társaság teljesítés nélküli számlákat fogadott be, számlákat állított ki, banki tranzakciókkal, valótlan nyilatkozatok benyújtásával manipulálta a pénzügyi ügyleteket.

A nyomozóhatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen, a bíróság a feltárt körülményeket megvizsgálva a letartóztatása mellett döntött - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában