2017.12.20. 11:01
Magyarországon törvény védi a világörökségi helyszíneket
Magyarország szinte az egyetlen ország, ahol törvény védi a világörökségi helyszíneket, és ez hatékony és követendő példa – mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda délelőtti műsorában.
Latorcai Csaba hozzátette: e védelmet fokozza, hogy a kormány kezdeményezésére a parlament néhány napja úgy döntött, a világörökségi helyszíneken a nem lakáscélú ingatlanokra elővásárlási jogot biztosít az államnak, ha a területeket értékesítik.
Az egységes kezelés érdekében a kormány a világörökségi helyszínekre kezelési tervet is készít, ezt néhány helyen – például Hollókőn – már kihirdették, Pannonhalmán és Pécsen pedig a napokban teszik közzé – közölte.
Latorcai Csaba elmondta: a kezelési tervben rögzítik, hogy milyen elvek szerint kell védeni ezeket a helyszíneket, illetve azt, miként tudja segíteni a kormány azokat, akik ilyen helyen rendelkeznek ingatlannal, vagy ott dolgoznak vállalkozóként.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a terv kidolgozása hosszú, alapos egyeztetést igénylő munka, hiszen turisztikai, örökségvédelmi szempontokat kell érvényesíteni, és ezeken a területeken élnek is.