Olvasó

2010.06.19. 02:29

A művelődési házak dolgai

A művelődési házak egykor fontos szerepet töltöttek be abban, hogy a kisebb településeken is legyen kulturális élet.

Dunaújvárosi Hírlap

Úgy látom, a művelődési házak egyik funkciója ma az, hogy a különböző szervezetek, egyesületek, amatőr csoportok számára helyet, infrastruktúrát biztosítson. A másik pedig a nagy települési rendezvények megszervezése. Ezek azonban már inkább szabadidős, szórakoztató programokat igényelnek.

Hiába, tudomásul kell venni, hogy egy monodráma kevesebbeket vonz, mint egy zenés darab, összeállítás, vagy éppen egy tévéből ismert énekes.

A könyvtárak látogatottsága csökken, a számítógép egyre inkább előtérbe kerül. Utóbbi ugyan nem baj, de használata döntő arányban nem kapcsolódik a kultúrához, főleg nem a magasabb kultúrához. Általában a kultúrát ma a televízió jelenti. Annak kínálata azonban... Még a közszolgálati csatornák sem az igaziak, hiszen alig jut pénz színházi közvetítésre, új tévéfilmekre meg egyátalán nem.

A fővárosban és a nagyobb városokban nyilván valamivel jobbak a lehetőségek. Ezzel együtt nincsenek könnyű helyzetben azok, akik a kultúra magyarországi állapotáért felelnek. Mert oda kell figyelni azokra a nagy intézményekre, amelyeknek nemzeti szinten kell eredményt produkálniuk, de a legkisebb falvakra is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!