Női kézilabda

2012.09.06. 06:03

Érdre készülnek a lányok

Dunaújváros - Végigküzdötte a mérkőzést a D. Kohász a bajnok Győri ETO ellen. Ez az elszántság, akarat kiindulópontja lehet a második mérkőzésre való készülésnek.

Jankó Árpád

Sok értelme  nincs a bajnok elleni  komoly vereséget taglalni. Túl van rajta a csapat.  Mátéfi Eszter  szakvezető  már javában az Érd elleni idegenbeli találkozóra készíti fel a csapatot.  Ha mértékében nem is annyira, mint a  Győr ellen, de a második meccsen is az ellenfél, az Érd az esélyes. Emlékezetes, hogy tavaly sokáig versenyben állt a bronzéremért Szabó Edina együttese. Végül a Siófok  lett a befutó.

Az érdi együttes a tavalyi keretét lényegében megőrizte. Sőt, komoly igazolásokkal lett most nyáron erősebb. A Krim Ljubljana együtteséből igazolt két válogatott kézilabdázót. Kristina Franic és Alja Koren szereplésével ebben az évben is  dobogós reményeket táplálhatnak Érden.   A realitás tehát az, hogy  az otthon kézilabdázó ellenfél  az esélyes szombaton.

Mátéfi Eszter, a D. Kohász edzője érthetően  azt nyilatkozta, hogy a Győri ETO  elleni  akarást,  közdeni tudást folytatnia kell az együttesének.
 
- Nincs nagy teher rajtunk, tehát bátran kell játszanunk.   Szép egyéni és  szép csapatbeli megoldásokat szeretnék látni. A hajtás, az önbizalommal teli, csupaszív játék pedig alapkövetelmény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!