Lóerő

2011.07.29. 15:03

Sebességlázban Magyarország: újra megérkezett a Száguldó Cirkusz mezőnye

Budapest - A Hungaroring 26. alkalommal látja vendégül a Forma-1 mezőnyét. Az új szabályok alaposan megbolygathatják az erőviszonyokat.

Kelemen Attila

Ugyan a magyar pályán egyesek szerint a legunalmasabb versenyeket szokták rendezni, kiszámíthatónak mégsem lehet nevezni a Magyar Nagydíjat. Ugyanis az elmúlt kilenc évben nyolc különböző versenyző nyert itt, köztük hárman is első ízben. Ráadásul a magyar pálya idén is új győztessel gazdagodhat, ha Sebastian Vettel, vagy éppen Felipe Massa hódítaná el a trófeát.

Az első Magyar Nagydíjat 1986-ban rendezték, azóta folyamatosan szerepel a magyar pálya az F1-ben, így Monaco és Monza mellett ez az egyetlen olyan pálya, amely állandó tagja a versenynaptárnak. A magyar ringet sokan a Monte-Carlói pályához hasonlítják, ugyanis a hercegségi aszfaltcsík után itt a legalacsonyabb az átlagsebesség. A Hungaroringen a sok technikás kanyar miatt teljes körön keresztül kell koncentrálniuk a versenyzőknek. Olyan, mint egy gokartpálya, egyedül a célegyenesben tudnak - úgymond - pihenni.

Az időmérőn megszerzett eredmény itt mindig is sokat nyomott a latba a vasárnapi futamokon. A Hungaroringen megszerzett pole pozíció eleddig szinte mindig biztos sikert jelentett. Idén azonban kérdés, hogy a KERS és a DRS mennyire könnyíti majd meg az előzni kívánó pilóták dolgát. Az idei versenyek nem szűkölködtek az előzésekben, ám a szűk kanyarok miatt a mogyoródi ringen ez a tendencia könnyen megfordulhat. Az azonban tény, hogy az első KERS-es győzelmet az F1-ben éppen ezen a pályán aratta Lewis Hamilton a 2009-es szezonban. A két előzést könnyítő eszköz mellett még a Pirelli két lágyabb keverékű abroncsai csempészhetnek rendkívüli izgalmakat a versenybe: mint ismert, a csapatok nem egyformán koptatják az olasz gyár gumijait.

A magyar pályán a csapatok a leszorító erőt maximális értékre hangolják. A motorokat nem igazán éri nagy terhelés, hiszen a padlógázas szakaszok nem érik el a 60%-ot. A 750 méteres célegyenes is csupán 11 másodperces teligázas szakaszt jelent, mikor a motorok nagyjából csak 320 km/órás sebességre gyorsítják fel a betontorpedókat. A pilóták idén biztosan bátrabban fogják támadni a kerékvetőket, ugyanis az FIA előírásainak megfelelően a hármas, a nyolcas és a kilences kanyarok eddigi sóderágyas bukótereit leaszfaltozták. Így ha, valaki hibáz, könnyebb lesz a visszatérés a pályára.

Az évad első felében a Red Bull és Sebastian Vettel megállíthatatlannak bizonyult, ám az elmúlt két futamon előbb a Ferrari, majd a McLaren is Webberék elő került. Ugyan a Red Bull német pilótájának a pontversenybeli előnye tetemesnek mondható, ám a két üldöző élcsapat elszántan próbál pontokat rabolni. A brit és a német futamot elnézve izgalmas csaták várhatók a Magyar GP-n is: nem csak a középmezőnyben, hanem az élmezőnyben is.

Aki kilátogat a Hungaroringre számos betétprogrammal találkozhat a hétvégén. Idén első ízben rendezik meg a GP Fest nevű rendezvényt a Hungaroring közvetlen közelében, melynek elsősorban országimázs építő szerepe lesz. A fesztivált - a Forma-1-es Magyar Nagydíj kísérőrendezvényeként - július 28. és 31. között rendezik. A rendezvény négy helyszínen várja majd a látogatókat. A "borváros" gasztronómia élvezeteket ígér, "csodaország" a kicsi és nagy gyerekek szórakoztatásáról gondoskodik, az autóversenyhez kapcsolódóan lesz szimulátorpark és versenypálya is. A területen belül két színpadot állítanak fel, itt esténként neves előadók gondoskodnak majd a megfelelő hangulatról.
Arról se feledkezzünk meg, hogy a Magyar Nagydíj keretein belül, a GP3-as betétfutamon a Hungaroringen versenyez majd a magyar Kiss Pál Tamás is. A Formula-1 előszobájaként is emlegetett GP3 versenysorozatban, a Tech 1 színeiben induló magyar tehetség minél több magyar szurkoló bíztatására számít. Ráadásul Tamás esélyesként vesz részt a két futamos magyarországi megmérettetésben, ugyanis az idei versenysorozatban már futamot is nyert, és a bajnokság összetettbeli 12. helyén áll.

További részletek a kapcsolt anyagokban!

További Forma-1-es hírek az f1csatorna.hu-n, kattintson ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!