Kultúra

2011.01.24. 03:29

Dunaújváros kultúrájáért

Dunaújváros - Borsós Beáta kulturális programszervező, Szabó Tamás lokálpatrióta, valamint a tavaly elhunyt fotóművész Hajdu György (posztumusz) kapta meg a Pro Cultura Intercisae Díjat.

Szabó Szabolcs

Az elismerés történetében negyvenhatodik sorszámmal a város kulturális és közösségi életében megkerülhetetlen Szabó Tamás vehette át a rangos díjat. Hatalmas lokálpatriotizmus jellemzi, az elhivatottsága példaértékű szülőtelepülése történelmi és kulturális emlékeinek felkutatásában. 1988-ban megalapította a Pentele Sport-Kultúr- és Hagyományőrző Egyesületet, melynek a mai napig elnöke. 1991-től a Penteléért Alapítvány kuratóriumi elnöke és alapítója. - hangzott el a méltatásban.

A hölgyek képviseletében az idei díjátadón a régiós színházi életben megkerülhetetlen dr. Borsós Bea vehette át kulturális elismerést. A sokrétű feladatsort ellátó kulturális szervező Immár hét éve a Petőfi Művészeti Liget zenei rendezvényeinek házigazdája, ezzel merőben új, maradandó minőséget hozott létre a város művészeti palettáján. Emellett több éve a városi nagyrendezvények állandó szervező-közreműködője.

Fotózok, tehát vagyok! - e jelmondat összefort a tavaly októberben elhunyt Hajdu György fotós meghatározó munkásságával. Hajdu György posztumusz kapta meg a Pro Cultura Intercisae Díjat. Hajdu 1970-től töltötte be a fotóklub szervezőtitkári, majd 1990-től az elmúlt évekkel bezárólag látta el annak elnöki tisztét. Részt vett a Magyar Fotószövetség megalapításában, annak nyolc évig alelnöke, négy évig egyik munkacsoportjának elnöke volt. A MAFOSZ (országos fotószövetség) elnöksége aranydiplomával jutalmazta, sokéves munkáját életmű díjjal ismerte el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!