Külföld

2013.09.16. 09:29

Jeruzsálemben attól tartanak, hogy Izraelnek is tiltottak lesznek a vegyi fegyverek

Szíria után Izraelt is arra kényszeríthetik, hogy csatlakozzon a vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezményhez (CWC) – vélekedtek a helyi hírközlő eszközök kommentátorai.

MTI

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:

Az izraeli tízes csatorna vasárnap esti híradójában megszólaló katonai szakértő, Alon Ben David szerint a zsidó állam azért nem vált eddig a megállapodás részesévé, mert a szomszédos Szíria és Egyiptom vegyi fegyver-arzenált halmozott fel. Emiatt Izrael - mint a szakértő fogalmazott - nem engedhette meg magának, hogy úgy véljék, nem rendelkezik hasonló eszközökkel. Ben Alon szerint ha ez a kifogás érvényét is vesztené Szíria lefegyverzése után, és a nagyhatalmak rákényszerítenék Izraelt az egyezmény aláírására, ez nem jelentene gondot az ország számára, mert már kidolgozták azokat az eljárásokat, amelyek biztosítanák, hogy a megállapodással járó nemzetközi ellenőrzés ellenére is megőrizhetőek legyenek más természetű katonai titkok.

A vegyi fegyverek tilalmáról szóló nemzetközi egyezmény lehetővé tenné a nemzetközi ellenőrök vizsgálódását olyan titkos létesítményekben is, mint a dimonai nukleáris reaktor vagy a Nesz Cionában működő biológiai intézet. A Háárec című lap múlt heti, csütörtöki cikke szerint Szíria és Egyiptom eddig arra hivatkozva nem csatlakozott az egyezményhez, hogy Izrael nem írta alá az atomsorompó-szerződést, és nem nyitotta meg Dimona kapuit a felügyelők előtt. Avigdor Liberman, a Jiszráél Béténu (Izrael a Hazánk) nevű jobboldali párt és egyben a kneszet külügyi és biztonsági bizottságának elnöke szerint Izrael mindaddig nem veszi fontolóra a nemzetközi egyezmény elfogadását, amíg „a Közel-Kelet új Közel -Keletté nem válik, és nem lesz olyan, mint a Benelux államok”. A 183 ország által parafált egyezményt Izrael is aláírta 1993-ban, a szomszédos Szíria és Egyiptom vegyi fegyver-készleteire hivatkozva azonban nem ratifikálta azt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!