Külföld

2013.01.14. 13:49

Százmillió zarándokot várnak rituális fürdésre

India - Hozzávetőleg százmillió indul útnak hétfőtől, hogy a világ legnépesebb vallási fesztiválján megmártózzanak a Gangeszben.

12 évente rendezik meg Indiában a világ legnépesebb vallási fesztiválját: a Kumb Melá 55 napig tart. India minden szegletéből naponta több millió hindu hívő érkezik a négy kijelölt fürdőhelyre, hogy megmártózzanak a szent folyóban és hitük szerint bűnbocsánatot nyerjenek.

A hindu mitológia szerint Kumb Melá az istenek démonok felett aratott győzelmének ünnepe, mely harc a halhatatlanságot biztosító nektárét folyt. Úgy tartják, hogy az Úr Visnu elrepült az elixírrel a kumbhában, és a nektár cseppjei négy ponton hullottak a földre, ez a négy hely: Allahabad, Nasik, Ujjain és Haridwar, ezért aki a négy hely bármelyikén megmártózik a folyóban bűnbocsánatot nyer.

A szervezők becslése szerint naponta körülbelül 2 millió zarándok érkezik majd a folyópartra. A látogatók számára 35 ezer vécét és 20 ezer utcai latrinát alakítottak ki. Az ünnep alatt 50 ezer rendőr felügyel a biztonságra.

 

Videó (a reklám után indul):

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!