Hírek

2015.04.12. 14:58

Közelebb jött az ovi a szülőkhöz

Dunaújváros - Remek időben rendezte meg első alkalommal vidám hangulatú bemutatkozó napját a Béke városrészben, az Interspar áruház parkolójában a Százszorszép óvoda.

Gallai Péter

M. Markovics Éva (j) segít a kézműveseknek

Az esemény célja az volt a kitelepüléssel, hogy az intézmény ezzel közelebb kerülhessen a környéken élő szülőkhöz, az érdeklődők betekintést nyerhessenek az óvodában folyó szakmai munkába. M. Markovics Éva, az óvoda vezetője elmondta, hogy náluk a néptánc, a néphagyományok, a kézművesség és a mozgásfejlesztés kiemelt terület, s ezt szerették volna megmutatni. Így azoknak a szülőknek is segítséget adhattak, akik éppen óvodaválasztás előtt állnak. A tartalmas programokkal megtöltött eseményen az intézmény valamennyi dolgozója jelen volt, akiktől bátran lehetett kérdezni, tanácsot kérni.

Sokan voltak kíváncsiak az óvoda nyílt napjára, közte a néptánc bemutatóra is

- Köszönjük ezt a szép délelőttöt - mondta búcsúzóul az egyik anyuka. Nos, a visszajelzések alapján nem csak ő volt ezzel így.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!