Hírek

2017.08.04. 19:10

Két helyszínen is kutattak a szakemberek az elmúlt hetekben Dunaújváros területén

DUNAÚJVÁROS Az elmúlt hetekben több jelentős régészeti feltárás is zajlott a város területén. A római kortól a kora középkorig - elmerültünk.

Szabó Szabolcs

Mint arról korábban lapunkban több esetben is olvashattak, Dunaújvárosban a jelenlegi római kori kőtárral szemközti területen végeztek ásatásokat a kutatók. Itt a munka nagy részével már végeztek és számos fontos lelet került elő, a Szalki-szigettől északra pedig, a Duna-medrében víz alatti feltárásokat végzett egy nemzetközi csapat.

A hőségben is keményen dolgoztak a feltáráson
Fotó: Zsedrovits Enikő

- Bár úgy terveztük, hogy sikerül minden részletre kiterjedően feltárnunk a megadott területet, amely több mint 600 négyzetméter, ám erre sajnos nem volt lehetőségünk. A munkálatokat most az időjárási körülmények miatt felfüggesztettük, ám szeptemberben folytatjuk. Összességében elmondható, hogy egy nagyon gazdag római és kora bronzkori leletegyüttest hoztunk felszínre. Mint már korábban is jeleztük, a bronzkori felfedezéseknek külön is örültünk, hiszen hasonlóra nem bukkantunk itt a térségben - mondta el lapunknak dr. Buza Andrea, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum régész-múzeológusa, aki hozzátette:

- Szeptemberben tehát folytatjuk a munkát, és remélhetően még további értékes leletekkel gazdagodunk. Bízunk abban, hogy a felszínre hozott anyagból hamarosan egy önálló kiállítást is összehozunk majd - tette hozzá.

Remélhetőleg jövő nyáron ismét merülhetnek majd a Dunában a búvárrégészek
Fotó: Zsedrovits Enikő

Július második hetében szintén sokat foglalkoztunk azzal, az országos szinten is egyedülálló víz alatti feltárással, amelyet a Szalki-szigettől északra, a Duna folyam medrében végeztek a szakemberek.

A feltárást dr. Tóth János Attila búvárrégész, az Argonauta Kutatócsoport vezetője irányította. Mint arról korábban beszámoltunk: az említett szakaszon egy kősziget van, egy 6-szor 30 méteres platformot kell elképzelni, egy kőszerkezetet, amibe 25-30 méter hosszú vaskos fa gerendákat ékeltek. A korábban felhozott feliratos és megmunkált kövek és tárgyak a római korból származnak, ám még kérdés, hogy pontosan melyik korban is készülhetett az említett szerkezet. Az sem kizárt, hogy a római köveket csak felhasználták, beépítették.

Dr. Tóth János Attila búvárrégész, a dunai feltárás vezetője

Dr. Buza Andrea régész-múzeológus

- A gerenda-mintákat elküldtük vizsgálatra, ez pedig kimutatta, hogy ezen faanyagok időszámításunk után 1123-ból származnak. Ezen eredmény további kérdéseket vet fel, ám talán azt is megerősíti, hogy valóban itt lehetett a Szent Panteleimon kolostor vagy egyéb vízi kikötő is. Emellett a római kori eredetet sem szabad kizárnunk. Ez egy nagyon erős leletanyag, bízunk abban, hogy a jövőben folytathatjuk majd a munkát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!