Hírek

2012.03.14. 03:29

A forradalom lángja - ünnepeltek a Rudas iskolához tartozók is

Dunaújváros - Fáklyás felvonulással és ünnepi műsorral nyitották meg a Rudas iskola diákjai és pedagógusai az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megemlékezéseinek sorát kedden este.

Gallai Péter

A menet a nemzeti és iskolai zászló mögé felsorakozva indult el a Domanovszky téren keresztül, s haladt a Pince sor és az Arany János utca érintésével a megemlékezés helyszínére. Menet közben versekkel és a tizenkét pont követeléseinek megidézésével is fokozták az ünnepi pillanatokat.

A helyszínen - ahol már több városlakó is csatlakozott a megemlékezéshez, örömteli módon egészen kicsi gyerekek is - a Himnusz hangjai után Fábián Szilvia szavalata következett, majd a Rudas énekkara gitárkísérettel énekelte el a Nemzeti Dalt.

Az ünnepi beszédet Kurucz Gergely, az intézmény pedagógusa mondta.

- Az 1848-as unokák lelkében még élénken élt a forradalmi eszme, de mi a helyzet velünk, ük- és szépunokákkal? Vajon minél messzebb vagyunk egy eseménytől, annál távolibbnak is érezzük azt? - vetette fel. Majd arról szólt, van akiknek csak a munkaszüneti napot jelenti március 15-e, hogy nem kell munkába, iskolába menni, vagy mindig fúj a szél. Sajnos az utóbbi években politikai erők sajátították ki, tüntetések is züllesztették a nemzeti ünnepet.

- Ám a forradalom és szabadságharc közelebb van, mint hinnénk. Elég csak a pentelei öreg temetőre gondolni, ahol '48-as honvéd sír található. De helytállásban Pentelén sem volt hiány, az itteni emberek is részt vettek a harcokban - méltatta beszédében a helyi és országos hősöket a pedagógus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!