2011.10.29. 02:29
Gumiszag = gumigyár
Dunaújváros - Panaszosunkat gyárlátogatásra hívta a Hankook, bizonyítandó, hogy a szag forrása nem gyárukban van. Olvasónk, Koltai Zoltán négy éve vette telkét a dunaújvárosi Táborálláson, azzal az eltökélt szándékkal, hogy oda majd szép családi házat épít.
Nos, a valuta-árfolyamok változása, és a löszpart csúszása azóta némiképp megváltoztatta szándékát. Amennyiben kénytelen volt tudomásul venni, hogy céljai megvalósulására többet kell várnia, mint szerette volna.
Ám ezeken a pénzügyi, fizikai tényezőkön nem tud változtatni.
Lehet, hogy a pillanatnyilag az őt leginkább foglalkoztató problémán sem, de ezzel az utóbbival kapcsolatban még vannak kérdései.
Nevezetesen a gumiszaggal kapcsolatban, ami szerinte rendszeresen érezhető a Táborállás kies telkein.
Mint Koltai úr elmondta: az idén tavasztól kora őszig szinte folyamatosan kint laktak párjával a szerény, ám szép birtokon. Ahol (függetlenül a közművek és a talaj állapotától) igazából csak a minden héten erősen érzékelhető gumiszag zavarta őket.
- Olvastam korábban a lapban, hogy a Hankooknál korszerű szűrőberendezések működnek - idézi fel információit a számítógép-rendszergazdaként dolgozó Koltai Zoltán. - Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a szűrőrendszer meghibásodott, vagy csak időnként kapcsolják be. Esetleg a termelést bővítő újabb gyárépületek kapacitását már nem győzi a szűrő. Jó lenne tudni, mire számíthatunk a közeljövőben - fogalmazta meg kérdéseit a táborállási birtokos.
- Nem vonom kétségbe, hogy olvasójuk nehezen elviselhető gumiszagot érez táborállási telkén - válaszolta lapunk érdeklődésére Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. szóvivője. -Azonban biztos, hogy ez a zavaró gumiszag nem a mi gyárunkból ered, a földrajzi közelség ellenére sem! - jelentette ki határozottan a szóvivő. Aki a szag forrásaként sokkal inkább az illegális gumiégetést, esetenként kábelek gumiszigetelésének égetését tartja elképzelhetőnek. Ami jellemzően hétvégi telkes övezetekben, de nem feltétlenül a telkes gazdák révén fordul elő...
- Cégünknél természetesen folyamatosan működnek mind a levegő-, mind a vízszűrők, amelyek kapacitása bőven elegendő a zavaró hatások kiktatásához - mondta Roy Katalin. - Állunk minden vizsgálat elé!