Hírek

2011.07.06. 11:56

Idén Nyíregyháza a Magyar Dal fővárosa

2010-ben Gerendai Károly ötlete alapján hirdette meg első ízben a Magyar Dal Napja a Magyar Dal Fővárosa pályázatot, amelyet tavaly Eger nyert meg, idén pedig – rendkívül szoros „verseny” eredményeképpen – Nyíregyháza szerezte meg a kitüntető címet.

Dunaújvárosi Hírlap

A győztes pályázat értelmében a szabolcsi megyeszékhelyen a magyar zene méltatása mellett az integráció fontosságára kívánják felhívni a figyelmet a szervezők; így például különféle fogyatékossággal élő művészek, művészeti csoportok produkciói is helyet kapnak a színpadi programok között. A nyíregyházi rendezvény egyik különlegessége lesz majd az a nagyszabású koncert, amit a helyi büntetés-végrehajtási intézet udvarán rendeznek. A tervek szerint olyan fellépő is lesz a programban, aki éppen büntetését tölti. További nyíregyházi fellépők: Karácsony János, Caramel, a Ghymes zenekar, valamint a világhírű nyíregyházi Cantemus kórus és még sokan mások.

 

Vidéki Magyar Dal Napja helyszínek

A szombathelyi Fő téren felállított színpadon elismert helyi együttesek zenélnek szeptember 11-én, az esti-éjszakai órákban pedig utcabálra várják a szórakozni vágyókat a rendezők. Az este folyamán egy meglepetés fellépőre is számíthat a közönség.

Százhalombattán - mások mellett - a Kozmix, Lola, a Bon-Bon, a Magna Cum Laude és az UFO zenekar is a fellépők színvonalas táborát gazdagítja majd.

A 2010-es Magyar Dal Fővárosában, Egerben a Dobó téren és a Széchenyi utcában idén a többi között Herczeg Flóra, Kovács Kati, a Szabó Balázs Band, valamint a helyi illetőségű Kerekes Band szórakoztatja a programra érkezőket. A Bródy Sándor Megyei Könyvtár gyerekeknek szóló rajzpályázatot hirdetett „Rock and roller” címmel.

Tavaly nagy meglepetés volt, hogy Boldog is csatlakozott a Magyar Dal Napjához. Az aprócska, de komoly művészeti hagyományokat ápoló település az idén is úgy döntött, részt vesz a rendezvényfolyamban. A Heves megyei községben délelőtt gyermekműsort, délután akusztikus gitárjátékkal és népzenei blokkokkal tarkított előadást terveznek a programfelelősök.

Új vidéki helyszínként került fel a rendezvények listájára Pécs is, ahol főként a helyi zenekaroknak kívánnak fellépési lehetőséget biztosítani a szervezők.

Salgótarján is megszervezi a Magyar Dal Napját. A tavaly is nagy sikerrel szerepelt Viszonylag új nevű helyi zenekar mellett a tavalyi dallamos villamoson remek hangulatot teremtő Kávészünet is színpadra lép majd. A programot a tervek szerint a KFT zenekar zárja.

A zalaegerszegi Griff bábszínház – az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan – ezúttal is csatlakozik a programfolyamhoz, így a színházban ismét színvonalas műsorral várják az érdeklődőket a szervezők.

Budapesti Magyar Dal Napja helyszínek

A Campona bevásárlóközpont és a Roland East Europe közös szervezésében egy új budapesti helyszínnel bővült a rendezvénysorozat. A „Magyar Dal Napja a Camponában” elnevezésű program során olyan népszerű együttesek előadását tekinthetik meg a Nagytétényi úti helyszín vendégei, mint a Bikini, a 100 Folk Celsius, SP, Weszely Ernő, vagy éppen a Karthago. A helyszín ritka csemegével is készül az eseményre. A magyar rock-és pozenei élet nagyjainak tárgyaiból relikviakiállítást szerveznek a Camponában, így a nézők megcsodálhatják egyebek között az LGT zenekar egykori próbatermének berendezési tárgyait is.

A Bem Rockparton idén is rocktörténeti múltidézésre hívnak a szervezők: koncertfilmeket vetítenek, majd akusztikus zene csendül, és a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek rock-életének kulisszatitkait fedi fel vendégeivel az est házigazdája, Török Ádám.

Az angyalföldi József Attila Művelődési Központban retrobulira számíthat a 13. kerületi közönség, a délelőtti, koradélutáni órákban pedig a gyermekeknek kedveskednek a szervezők: játékokkal, ki mit tuddal és gyermekkoncertekkel.

Erzsébet tér, Gödör Klub. A már-már kultikusnak számító helyszín mindig rendhagyó programokkal jelentkezik. Az idén az eddig ismeretlen, felfedezésre váró zenekaroké lesz a terep.

A Blokk alkotói közösség tavaly kinyitotta a stúdióajtókat, és az érdeklődők megnézhették, hogyan készül egy-egy dal. Az idén is nagy lesz a nyüzsgés a Keleti Blokkban. A rendezvényt a Rádió Q élőben közvetíti, és várhatóan feltűnik majd a Kultúrpart tévé is a színen, Novák Péterrel az élen.

A Vígszínház az idén ünnepli 115. születésnapját, a jeles dátum alkalmából a színház művészei rendhagyó műsorral készülnek: színes múltidézés a Víg művészeivel és barátaival

Az óbudai Zichy-kastély udvarán található KOBUCI kert idén is gyermekprogrammal kezdi a Magyar Dal Napja rendezvényét: a Kolompos és az Alma együttesek koncertjét követően délután a népzenéé és a világzenéé a színpad. Zenél a Buda Folk Band, a Napra, a Kerekes Band, a Besh o droM, Ferenczi György és a Rackajam, a Budapest Nufolk Revolution, valamint a Budapest Bár.

A másik óbudai helyszínen, az Óbudai Társaskörben a klasszikus daloké a főszerep: Pataki Potyók Dániel, Kertesi Ingrid, Bátori Éva és Meláth Andrea tart előadást.

A jazz szerelmeseit idén a Budapest Jazz Clubban várják a műfaj legjelesebb képviselői, egyebek között Harcsa Veronika, Lakatos Ági, Gitano, Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla, a Malek Andrea Band, Kökény Attila és a Studio11. A rendezvény a Magyar Jazz Szövetség védnökségét élvezi.

Idén egy vadonatúj helyszínt köszönthet a Magyar Dal Napja rangos színpadai között: szeptember 11-én útjára indul a Nótahajó is. A Római-parton kikötő rendezvényhajón Pere János, Pleszel Diána, Csongrádi Kata, Karcagi Nagy Zoltán, Forgács Gábor, Lévai László, Budai Bea és Nógrádi Tóth István tolmácsolásában, valamint Boros Mátyás és cigányzenekara kíséretében hallgathatunk örökzöld magyar nótákat.

És a sor még korántsem teljes. Várkonyi Attilának köszönhetően 2011-ben először valósul meg a „Magyar Dal Órája”: több budapesti klub lemezlovasa szeptember 11-én 0 órától 1 óráig kizárólag magyar dance, disco és r’n’b slágereket forgat majd, de lesznek olyan helyszínek, ahol egész éjszaka magyar nyelvű zene szól. Saját színpadot tervez a Klubrádió, komolyzenei koncerttel készülnek a szervezők az Artisjus dísztermében is, sőt, a tervek szerint a tribute zenekarok is közönség elé állhatnak majd szeptember 11-én.

A magyar muzsikát nemcsak az egyes színpadok szervezői, előadói és közönsége ünnepli idén szeptember 11-én, de országszerte több rádió (köztük például a Neo FM és az egri Szent István Rádió) is kizárólag magyar nyelvű dalokból válogatott repertoárral tiszteleg a Magyar Dal Napja előtt.

2011-ben is útjára indul a Dallamos Villamos

A tavalyi rendkívüli sikerekre való tekintettel idén is két napon: szeptember 11-én és az azt megelőző vasárnapon (szeptember 4-én) tehetséges zenekarok szórakoztatják a 4-es, illetve újdonságként a 2-es villamos közönségét is. A Dallamos Villamos rendezvényen egy-egy ikerszerelvényből álló UV típusú villamos közlekedik majd a Széll Kálmán tér és Újbuda-központ, valamint a Jászai Mari tér és a Vágóhíd között – illetve vissza, 4 forduló erejéig. A remek hangulatú utazásra általános vonaljegy vagy bérlet váltásával minden érdeklődő a Magyar Dal Napja és a BKV vendége lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!