Birkózás

2024.06.08. 16:00

Nyikos Veronika és Pupp Viktória nemzetközi aranyérmei

A DKSE két birkózója is egy-egy nemzetközi sikert könyvelhetett el az elmúlt napokban.

Gallai Péter

Nyikos Veronika Romániában diadalmaskodott

Fotó: DKSE

Romániában, Bukarestben rendezték meg a múlt hétvégén a Dumitru Pirvulescu és Vasile Iorga  utánpótlás, U20-as nemzetközi birkózó versenyt, amelyen az újvidéki Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottból többen is részt vettek. A három szakágban összesen huszonhat ország, több mint háromszáz birkózóját felvonultató viadalról a magyar küldöttség öt aranyérmet is hazahozott. A női verseny 

76 kilogrammos súlycsoportjában a Dunaújvárosi KSE sportolója, Nyikos Veronika ölthette magára a címeres mezt. 
Tombor István, a szakosztály vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy versenyzőjük négy mérkőzést vívott. Sorrendben a román, a bolgár, valamint a kazah ellenfelét is tussal győzte le. Legszorosabb mérkőzése a lengyel riválisával volt, ekkor „csak” 6–2-es pontozással nyerte meg mérkőzését. Összességében tehát megérdemelten szerzett aranyérmet. Teljesítménye pedig igencsak biztató a hamarosan kezdődő U20-as Európa-bajnokság előtt.

A közelmúltban Pupp Viktória szintén részt vett egy nemzetközi versenyen, amit Horvátországban rendeztek meg. A DKSE fiatal versenyzője a 65 kilogrammos súlycsoportban szerezte meg az első helyezést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában