Létfontosságú győzelem

2024.05.13. 14:12

A DFC életben tartotta a bennmaradási esélyeit - képgalériával

Az NB III dél-nyugati csoportjának 28. fordulójában vasárnap az utolsó helyezett Dunaújváros FC az Érdi VSE gárdáját fogadta.

Gróf András

Nagyon fontos meccset nyert meg a dunaújvárosi csapat az Érd ellen

Fotó: Ihász Martin

Az első játékrész közepén két nagy gólszerzési lehetőséget is elpuskázott a hazai együttes, amit az érdiek góllal bűntettek. Juhász Botond futotta le a védőjét a bal oldalon, középre adását Horváth passzolta közelről a kapuba. A szünetet követően egy erőszakosabb újvárosi együttest láthattak a nézők. A 49. percben Jakab jobb oldali szabadrúgására a hosszú oldalon egyedül érkezett Bata, aki az érdi kapus mellett a hálóba lőtt. A folytatásban két hatalmas ziccert is elhibáztak a házigazdák, ami végzetes is lehetett volna, hiszen a vendégek is eltalálták a felső kapufát. Az agilisan játszó Jakab azonban a 67. percben eldöntötte a három pont sorsát. Kaotikus jeleneteket követően a tizenhatoson belülről lőtt a bal alsó sarokba. 

Ezzel a győzelemmel a dunaújvárosiak életben tartották a bennmaradási esélyüket, hiszen az eredmények úgy alakultak, az utolsó négy helyezett egyaránt huszonöt ponttal rendelkezik. Ráadásul a tizenkettedik Szekszárd és a tizenegyedik Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő is „belátható” távolságon belül van.

DFC – Érdi VSE 2–1 (0–1)
DFC: Molnár L. – Puskás G., Szepessy R., Tapiska, Ferenczy (Stampfel a 65. p.), Péter N. (Gál B. az 52. p.), Dankó N., Jakab D., Molnár M. (Hegedűs K. a 92. p.), Rédling, Bata. Vezetőedző: Dobos Barna.

Érdi VSE: Kondor – Szabó R., Kertai, Göblyös, Morvai Juhász B., Rónaszéki (Spinner a 76. p.), Farkas B., Csilus Á. (Kertész B. az 58. p.), Horváth B. (Katona az 58. p.), Monori. Vezetőedző: Domján Attila.

A forduló további eredményei: Ferencvárosi TC II – FC Dunaföldvár 4-0, Paksi FC II - Fehérvár FC II 0-0, Mohácsi TE 1888 - Kaposvári Rákóczi FC 1-2, Szekszárdi UFC - FC Nagykanizsa 1-1, Bonyhád-Majos - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1-1, MTK Budapest II - PTE-PEAC 2-1, Iváncsa KSE – Szentlőrinc 1-3.

A bajnokság állása a 28. forduló után

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.SZENTLŐRINCSZENTLŐRINC28216174215369
2.IVÁNCSA KSEIVÁNCSA KSE28222472244868
3.FC NAGYKANIZSAFC NAGYKANIZSA28167566372955
4.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FCKAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC281410453282552
5.FC DUNAFÖLDVÁRFC DUNAFÖLDVÁR28155854371750
6.FERENCVÁROSI TC II.FERENCVÁROSI TC II.28154946291749
7.MTK BUDAPEST II.MTK BUDAPEST II.28810103743-634
8.PAKSI FC II.PAKSI FC II.28103155257-533
9.BONYHÁD-MAJOSBONYHÁD-MAJOS2894153051-2131
10.ÉRDI VSEÉRDI VSE2885153558-2329
11.GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐGÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ2876154567-2227
12.SZEKSZÁRDI UFCSZEKSZÁRDI UFC2868142749-2226
13.MOHÁCSI TE 1888MOHÁCSI TE 18882867152743-1625
14.FEHÉRVÁR FC II.FEHÉRVÁR FC II.2867153555-2025
15.PTE-PEACPTE-PEAC2867152545-2025
16.DUNAÚJVÁROSDUNAÚJVÁROS2867152458-3425

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában