2024.04.15. 08:00
Élesedik a küzdelem az alsóházi rájátszásban
Újabb komoly feladat vár a Dunaújváros Futsal csapatára hétfőn este az Asterix Érd SC otthonában a férfi futsal NB II. nyugati csoport alsóház 7. fordulójában.

Fotó: Balogh Tamás
Tessék elhinni, hogy semmit sem „néztem be”, amikor az újvárosi fiúk komoly feladataként emlegettem az alsóházi bajnoki tabella negyedik, pillanatnyilag kieső helyén álló Asterix elleni csatát.
A DF legutóbbi hazai pályás, 12–0-s diadalát sem felejtettem el, ahol négy remek játékosuk: Kiss Patrik, Német Tamás, Varga Milán, Váradi Kornél két-két, Csányi Dávid, Ivacs Gábor, Kuti András, és Vincze Dezső pedig egy-egy gólt lőtt. Ráadásul Cseresnyés Alex az összes tihanyi kísérletet mattolta. Az ördög és az aktuális ellenfél viszont soha nem alszik.
Belátható, hogy az érdi legényeknek mekkora diadalt és szépségtapaszt jelentene megcsípni a nyugati csoport legjobb csapatát! Valószínűleg mindent el is követnek az éjszakai matinéjukon – este kilenckor lesz a kezdés – a sikerük érdekében.
Az persze nyilvánvaló, a Dunaújváros Futsal legénysége mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az alsóházban ők zárják a szezont az első helyen. Két elvesztett csata után már nagyon nem óhajtanak újabb pontokat veszíteni a hátralévő meccseken. Győzni mennek Érdre is. A tudásuk meg van hozzá.
A bajnokság állása
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. | Megjegyzés | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | MAD DOGS-VIADUKT SE | 5 | 4 | 1 | 0 | 25 | 13 | 12 | 17 | Hozott pont: 4 |
2. | ![]() | DUNAÚJVÁROS FUTSAL | 5 | 3 | 0 | 2 | 26 | 5 | 21 | 15 | Hozott pont: 6 |
3. | ![]() | TIHANYI FC | 5 | 3 | 0 | 2 | 11 | 18 | -7 | 11 | Hozott pont: 2 |
4. | ![]() | ASTERIX SC ÉRD | 4 | 1 | 0 | 3 | 10 | 27 | -17 | 4 | Hozott pont: 1 |
5. | ![]() | WPC MEISTER-ÉRD-SZISE | 5 | 0 | 1 | 4 | 15 | 24 | -9 | 1 | Hozott pont: 0 |