2024.03.31. 16:21
Remekül zárt a dunaújvárosi a retesz, csak négy gólt engedélyeztek
Simán hozta a kötelezőt a DFVE női vízilabda-együttese szombaton a Tatabánya elleni idegenbeli mérkőzésen.

Sümegi Nóra három góllal zárt
Fotó: Laczkó Izabella
A 15. fordulóban egy kötelező feladat várt a dunajvárosi csapatra.
Tatabánya – DFVE 4–13 (2–3, 0–3, 2–4, 0-3)
DFVE: Maczkó – Jonkl, Dobi 2, Mahieu 2, Garda 1, Szabó, Kardos D. 2. Csere: Eikel (kapus), Somogyvári, Pál, Horváth 2, Kardos L. 1, Sümegi 3, Karancsi. Vezetőedző: Vad Lajos.
A két élcsapat mögött hárman is pályáznak még az elődöntőt jelentő további két helyre: a Dunaújváros, az Eger és a BSVC. Ebben a versenyben aratott kötelező sikert a DFVE, azonban még mindig nem dőlhet hátra a csapat, mert a riválisok is nyertek.
A hazaiak kezdetben remekül tartották magukat, kétgólos hátrányukat eltüntetve egyenlíteni tudtak. Aztán ezt követően lehúzta a rólót a vendég együttes, a védelem és kapusteljesítmény egyetlen gólt sem engedélyezett a Tatabányának, a nagyszünetben már 6–2-re vezettek Gardáék.
A második félidő elején kétszer is feljött mínusz háromra a hazai alakulat, azonban forgatókönyve hasonlóan alakult, mint az első két negyedben: ismét hibátlanul „reteszelt” a DFVE, ellenben sorra szerezték az újabb gólokat, amivel fölényes és magabiztos sikert arattak. Ezzel megőrsítették harmadik helyüket a tabellán, az Eger és az egy meccsel kevesebbet játszó BVSC hárommal követi őket.
A forduló további eredményei: Eger – Győr 16–7, BVSC – Szentes 17–11, III. Kerületi TVE – Szeged 13–8.
A folytatában szombaton 17 órakor az Eger ellen hazai medencében játszik fontos rangadót a DFVE, ami az elődöntőbe jutás szempontjából mindkét csapat számára nagy jelentőséggel bír.
A bajnokság állása
HELY | CSAPAT | M. | GY. | D. | V. | DOBOTT | KAPOTT | GK. | PONT |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | UVSE Vízilabda Kft. | 13 | 12 | 0 | 1 | 218 | 96 | 122 | 36 |
2. | FTC-Telekom Waterpolo | 14 | 12 | 0 | 2 | 219 | 135 | 84 | 36 |
3. | DFVE Vízilabda Kft | 14 | 10 | 0 | 4 | 182 | 110 | 72 | 30 |
4. | DIGI-EGER | 14 | 9 | 0 | 5 | 180 | 135 | 45 | 27 |
5. | BVSC-Zugló | 13 | 9 | 0 | 4 | 161 | 128 | 33 | 27 |
6. | III.kerületi TVE | 14 | 7 | 0 | 7 | 159 | 178 | -19 | 21 |
7. | Valdor Szentes | 14 | 3 | 0 | 11 | 119 | 206 | -87 | 9 |
8. | Tatabánya Womens Water Polo | 14 | 3 | 0 | 11 | 93 | 176 | -83 | 9 |
9. | Szegedi Vízilabda Egylet | 14 | 2 | 0 | 12 | 90 | 152 | -62 | 6 |
10. | UNI-GYŐR GYVSE | 14 | 2 | 0 | 12 | 102 | 207 | -105 | 6 |