2024.03.02. 08:30
Pedig a vezetés megvolt Debrecenben
Debrecenben lépett pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este, bár a csapatból kiesett sérülés miatt Savolainen és Nemes is, illetve Niko Eronen vezetőedző sem utazott el betegség miatt, a cél az volt, hogy sikerüljön, szoros, jó meccset játszania házigazdákkal.
Fotó: Derencsényi István
Az első felvonásban ezt sikerült maximálisan megvalósítani, mert hiába volt valamivel aktívabb a DEAC, Kovács és a védelem is jól állt a lábán, így sikerült kapott gól nélkül lehozni a nyitó húsz percet, igaz a túloldalon is mindent védett Hetényi. A gólcsend a 22. percben tört meg, méghozzá Szalmának köszönhetően, aki egy blokkolt Ahonen-lövést húzott a kapuba emberelőnyben (0-1). Nem sokkal később újra előnyben játszhattak a dunaújvárosiak, ám ebből sajnos most ők kaptak gólt, Vasziljev szép egyéni alakítása után (1-1).
![](https://cdn.duol.hu/2024/03/87Gw0CMIm-KONH59Wd92AL_13Oq5RUWi7Ez8fTIm43o/fit/960/640/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I4Y2VkZmYxZjYyNjRmY2FhY2MzOTkwYTdjZDQ4Yzdh.jpg)
A folytatásban egyre nagyobb fölénybe kerültek a debreceniek, de sokáig sikerült tartani a döntetlent a DAB fiataljainknak. A 37. percben sajnos már nem volt kegyelem, mert Dobmayer értékesített egy kipattanót, majd két és fél perccel később Usnyev is betalált, s már 3-1-re vezetett a DEAC. A záró felvonásban is sokkal hatékonyabbak voltak a vendéglátók, akik a 47. percben már negyedik góljukat szerezték, ráadásul a hajrájuk is jobban sikerült, mert az 57. és 59. percben szerzett újabb találatokkal alakították ki a 6-1-es debreceni sikert jelentő végeredményt.
![](https://cdn.duol.hu/2024/03/-HuRn_cFOgmFrZKLvkFNyxkcG6ubTCPGd28l6Pet8c4/fit/960/640/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2N2JlMmI5NmM5NTQwMDY5NjA2NzNiNTEwMDdlODQ1.jpg)
Sok pihenője egyik gárdának sem lesz a péntek esti találkozó után, ugyanis szombaton (március 2.) délután fél négytől már Dunaújvárosban mérik össze egymással erejüket a felek.
DEAC–DAB 6-1 (0-0, 3-1, 3-0)
DAB: Kovács – Léránt, Ahonen (1), Pinczés (1), Szalma 1, Somogyi – Bánki, Varga, Zorin, Strenk, Janech – Belicenka, Sziszak, Zaharevics, Károly, Atamancsuk – Marosi, Léhi, Vaculik, Kuminka. Edző: Revák Zoltán.
Vaszjunyin Artyom, a DEAC vezetőedzője: – Elég gyenge első harmadunk volt. Biztos kellett egy kis idő a srácoknak, de nem is játszottunk annyira jól, nem mentek a lábak, nem mentek a passzok. Kapu előtt szinte nem is volt emberünk az egész harmadban. A másodikra megbeszéltük, hogy kicsit változtatni kell, onnantól kezdve elég jól játszottunk. Szóval negyven percig jól játszottunk.
Revák Zoltán, a DAB másodedzője: – Először is óriási köszönet a kapusunknak, aki fantasztikus teljesítményt nyújtott, és nagyon sokáig meccsben tartott minket. Úgy gondolom, amit a mai mérkőzésre terveztünk, azt a vezető gólunkig tudtuk megvalósítani. Utána úgy nézett ki az egész, mintha minket zavart volna össze az, hogy megszereztük a vezetést. Onnantól kezdve, amit megbeszéltünk az öltözőben, nem nagyon tartották be a srácok. Próbáltunk rendet tenni a fejekben, úgy gondolom, hogy ez a mérkőzés a második harmadban dőlt el. Lehet, hogy most nagyon sok fiatal játékos kap nálunk lehetőséget, de ezt a vereséget nem tudjuk erre fogni, mert amiben hibáztunk, ahhoz nem kell sok tapasztalat. Nagyon alap dolgokban hibáztunk a második, illetve a harmadik játékrészben is.
Forrás: acelbikak.net